Hat év elteltével jelentkezett új stúdióalbummal a magyar progresszív zene külföldön is elismert kiválósága. Az After Crying Show különleges alkotás – alighanem még sok év múltán is a valaha készült legjobb honi lemezek között fogják emlegetni. Érdekes, hogy a zenekar „illegalitásba” vonulása után egy évvel jött létre. Hogy az idézőjeles kifejezés mit jelent ez esetben, természetesen arról is beszélgettünk az együttes két tagjával: Egervári Gáborral és Görgényi Tamással.

Zenész: – Miért kellett ennyit várni az albumra?

Görgényi: – Prózai ok miatt: nem volt pénzünk az elkészítésére. Magasra tettük a lécet, nem akartunk nem eléggé kidolgozott vagy nem megfelelő hangzású anyagot létrehozni. Időközben többen is családot alapítottunk, s nehezen tudtuk volna megszervezni, hogy legyen egy teljes évünk a lemez készítésére, mint korábban. Persze, amint találtunk támogatókat, belevágtunk a dologba. Mivel a koncepció már két éve adott volt, s egyre gyűltek az ötleteink, könnyen ment a munka.

Egervári: – Időközben mi is eljutottunk oda, hogy már otthon is készíthetünk felvételeket. A számítógépek megkönnyítik az alkotást. Érdekes, hogy mennyire kit tud nyílni az új munkamódszertől az ember „hibakeresője”. Olyan apróságok miatt vettünk fel újra egy-egy részletet, amelyek tíz éve nem érdekeltek volna minket. Igaz, veszéllyel is járhat a gépi eszközök használata. Egykor ugye bement a rockbanda a stúdióba, a zenészek ittak egy keveset, majd együtt eljátszották a nótákat. S volt is húzása. Nos, ez tűnhet el először – bár nem törvényszerűen –, ha odafigyelünk, megmaradhat.

Görgényi: – Az After Crying persze nem kizárólag a rock, hanem a klasszikus zene felől is közelít. A kompozíciók létrehozása, a hangszerelés mindig is aprólékos munkával járt. A mai technika a felvételkor is lehetővé teszi, hogy ugyanígy járjunk el. Azaz, bármilyen érdekes, de ezen a téren nincs ellentmondás a régi és az új módszerek között.

Zenész: – Mennyit változott a zenétek hat év alatt?

Egervári: – Alapvetően nem változott. A felfogásunk ugyanaz maradt. A hangzásvilág viszont jelentősen átalakult. Az ortodox rajongók talán félve, a villanyt leoltva merik csak először feltenni a lemezt, de megnyugtathatom őket: nem lesz semmi bajuk attól, hogy ezúttal szekvenszereket, dobgépeket is használtunk. Annyira ez szól mindenhonnan, s ráadásul még van is benne valami, ami megfogja az embert, hogy nem mehettünk el szó nélkül mellette. Amúgy még a szimfonikus hangszerelésekbe is tökéletesen bele tudott simulni.

Görgényi: – Ha a gépek boldogtalanná teszik az embert, ki kell dobni őket. Ha viszont képesek minket boldoggá tenni, foglalkoznunk kell a használatukkal. Olyan világban élünk, ahol mindenki használja ezeket az eszközöket. Ha Madridba megyek, igazán akkor értenek meg, ha tudok spanyolul. A zenében is fontos, hogyan szólítjuk meg az embereket. Mi úgy készítünk lemezt, hogy előtte körülnézünk, mi van a világban. Milyen zenék, milyen technikák, milyen érzések a meghatározóak.

Zenész: – Az albumot hallgatva nekem úgy tűnt, nemigen szeretitek ezt a világot...

Görgényi: – A világon uralkodó felületességet nem szeretjük. A felszínen felületes emberek kiabálnak, s nem tudni, mi van a mélyben. Pedig biztosan van valami, hiszen az emberek reggelente felkelnek, vajas kenyeret kennek, iskolába küldik a gyerekeket. Azaz léteznek, „működnek”.

Egervári: – Én nem mondanám, hogy nem szeretjük a világot. Hiszen rengeteg szeretnivaló van benne. De sokan rossz irányba akarják tolni. Mi csak remélhetjük, hogy a világ nem akar arra menni.

Zenész: – Amikor a kiadótoktól – a Periferic Records vezetőjétől, Böszörményi Gergelytől – megkaptam az albumot, először a borítót mutatta meg, s azt mondta, ezek után többé nem hívnak titeket Amerikába. Leláncolt Emberi Jogok Nyilatkozata, hamburgertől hájassá vált Mona Lisa és más meghökkentő képek díszítik a bookletet.

Görgényi: – Szabad kezet adtunk lemezborítóink készítőjének – Beleznai Kornélnak –, s ő ezt kiváló alkotásokkal hálálta meg. Ami Amerikát illeti, nem az észak-amerikai kontinensen elhelyezkedő országra gondolunk, hanem a virtuális világbirodalomra. Ami már indulásakor abszurd módon kezdte hirdetni saját igéjét. Szabadságot és emberi jogokat hirdettek az őslakosok lemészárlása után, rabszolgákat tartva.

Zenész: – Kurt Vonnegut több könyvében emlegeti, hogy maga Thomas Jefferson is rabszolgákat tartott. S hogy az emberi jogok csak az emberre, azaz akkori értelmezésben a férfira vonatkoznak. Igaz is, rögtön az amerikai író jutott az eszembe, amikor megláttam a borítót.

Egervári: – Lemezkészítés közben nem gondoltunk rá, de valóban az egész albumra jellemző a vonneguti fanyarság, a dolgok kicsavarása, s a humor. Ez az első After Crying lemez, aminek hallgatása közben fel is nevethet az ember. S nem lehet tudni, mikor fordul tragikusan komolyra a történet.

Görgényi: – Visszatérve Amerikához, nem az amerikai emberekkel van bajunk. Inkább, amit művelnek velük és velünk. Épp egy amerikai politikus mondta a nyolcvanas években, hogy az új évezred kezdetére feleslegessé válik a világ lakosságának nyolcvan százaléka. Így is lett, s most kell valami, amivel elterelik az emberek figyelmét arról, hogy feleslegesek. Akár háborúval is: az új showműsorral. A lemez végső soron kettősséget mutat be: a bennünk élő eszményt, hogy milyen lehetne a világ, illetve a jelenlegi valóságot.

Egervári: – Nekem leginkább azt tetszik, hogy képesek voltunk távolságtartó albumot csinálni. Öregszünk rendesen, a világszemléletünk is távolságtartó. Gyakran érzem, hogy nem tudok igazán részt venni a világban. S hogy vagy mindenki marslakó, vagy én vagyok az. Ha több ilyen ember jön össze, ráadásul éppen egy zenekarban, abból ilyen anyag sülhet ki. Az az érdekes, hogy képes vagyok „rendes” lemezként hallgatni. Biztosan sok más zenész is úgy gondolkodik, hogy vannak a „rendes” lemezek, meg vannak a sajátok. Az After Crying Show nekem úgy tűnik, mintha „rendes” lenne, azaz be tudom tenni a CD-játszóba. Talán azért is, mert a letisztulás felé haladunk, a kompozíciók erősebbek és érettebbek, mint valaha.

Zenész: – A hat év alatt a tagság is változott.

Görgényi: – Az előző stúdióalbumot öten készítettük, vendégdobos segítségével. Vedres Csaba kiválása óta ez az öt ember az After Crying alkotómagja, hosszú ideje együtt zenélünk Pejtsik Péterrel, Torma Ferenccel és Winkler Balázzsal. De hát ez nem koncertfelállás, mindig kellett közreműködőket keresnünk, legalább egy dobost. Az elmúlt években találtunk rá Madai Zsoltra és Lengyel Zoltánra, ma már ők is tagok. Az énekes-kérdés sokáig nem volt megoldott, korábban mindig hangszeresek fakadtak dalra a zenekarban. Kiderült, hogy jobb volna, ha lenne valaki, akinek ez a fő foglalatossága. Légrádi Gáborral négy éven át voltunk együtt, neki stúdióalbum nem jutott, csak koncertlemez. Távozásakor rohamtempóban kezdtünk énekes után nézni, s ráleltünk Bátky Zoltánra, a Stonehenge frontemberére. S rá kellett jönnünk: kezdettől őt kerestük.

Egervári: – Első közös bulink Belgiumban, egy pubban volt. Az utazás során, a buszban már néhány kilométer után kiderült, hogy Zoli tökéletesen illik a zenekarba. Mintha mindig is velünk lett volna. A puzzle utolsó darabja is a helyére került.

Zenész: – A felvétel is kirakós játék módjára
zajlott? Hiszen nemcsak az otthonokban, hanem több stúdióban is dolgoztatok.

Egervári: – Az akusztikus felvételeket a Rádió 6-os stúdiójában készítettük, a dob, a zongora, a cselló és a fúvósok megkívánták az ottani kiváló akusztikát. Még a sok utómunka ellenére is hallani, például a dobokon, hogy milyen jól szólt az eredeti hang. Az énekfelvételek az Arionban zajlottak, még némi ének és a keverés helyszíne az Inita volt, Noszticzius Vilmossal. A master Lippényi Gábor keze és füle munkája. Több felől hallottam, hogy bármilyen cuccból kiugrik a lemez, igazán jól sikerült végleges formába önteni. Sok részfeladatot, gitárok, szintetizátorok, trombita felvételét házilag oldottunk meg, elsősorban Winkler Balázsnál. Soundscape felületre készült a lemez, a Studiotech támogatott minket harddisk recorderrel és más eszközökkel. Érdekes volt így összehozni az albumot, bár meg kell vallanom, minden bizonnyal egyszeri eset marad, ezt is ki kellett próbálnunk. Álmunkban úgy zajlott az egész, mintha a város fölött egy óriási, virtuális stúdió lebegne egymással kompatibilis eszközökkel, s csak cserélgetjük a winchestereket. A valóságban kötélidegek kellettek a munkához. No meg rengeteg pénz.

Görgényi: – Hat év után sikerült szponzorra találnunk. Nem, nem is szponzorra: mecénásra. Azokat a szavakat mondta, amiket mindig is hallani akartunk az üzletemberektől. Ő már túl van azon, hogy pénzt keressen, viszont potenciális ügyfeleinek szükségük van a kultúrára. Igaz, most újra kellene némi tőke, hogy elkészítsük az album magyar nyelvű változatát. Az angollal kellett indítanunk, ugyanis a mai napig több After Crying lemez fogy külföldön, mint itthon.

Zenész: – Az albummal együtt egy korábbi kiáltványt is kézhez kaptam. Úgy kezdődik, hogy az After Crying „underground” zenekar lett, illegalitásba vonultatok. Elmondanátok néhány mondatban, miről van szó?

Görgényi: – Mindig magunkban kerestük a hibát, hogy miért nem tudunk eljutni a vágyunkhoz: megélni a zenekarból. Pedig egyszerű a képlet, ehhez csak több lemezt kellene eladni, több koncertet kellene adni. Amit csak lehetett, kipróbáltunk, hol szervezővel dolgoztunk, hol mi magunk szerveztünk, de egyik sem jött be. Azután elkezdtünk pályázgatni. Gondoltuk – tizenöt év alatt csak letettünk annyit az asztalra, hogy most már járna nekünk némi kormányzati, önkormányzati vagy alapítványi támogatás. Nem a semmire – konkrét tervekkel érkeztünk. De hiába, egyetlen fillérhez sem jutottunk. Ezt azért nem hittük volna. Amikor az utolsó kapu is bezárult, a kiáltványban mondtuk ki, hogy részünkről vége. Nem kérünk a támogatásból és nem kérünk a tömegmédiából sem. Illegalitásba vonulunk. Megpróbáljuk közvetlenül elérni az embereket. Első lépésben épp a honlapunkon már több mint egy éve olvasható kiáltvány segítségével. Ettől, hogy kimondtuk, amit gondoltunk, megkönnyebbültünk. Jobban érezzük magunkat kivonulva, mint hadakozva. Az őszi turnénkon felszabadultan játszottunk, s ilyen hangulatban készült a lemez is.

Egervári: – Megjelent a kiáltvány, s reagáltak rá az emberek. Így jött létre a Humanet nevű közösség. Idővel ki is lépett az internetről, már nem virtuális a közösség, találkoznak a tagjai. Akár nélkülünk is megvannak, mert amikor a lemezt készítettük, nemigen tudtunk részt venni az összejöveteleken. A Humanet már koncertet is szervezett nekünk Szentesen, volt cucc, vacsora és gázsi. Lassan ezerhez közelít a taglétszám. Még az énekesünket is a Humanetnek köszönhetjük, mert Bátky Zoli, előbb volt a közösség, mint az After Crying tagja. Tehát működhet az emberek közvetlen megszólítása, s ez mindenképpen örömteli tapasztalat.

Maróthy György