|
Az Ébredés a 2007-ben alakult „nemzeti rock” zenekar, a Patrióta első albuma. „Alapját tekintve rockzenét játszunk, a szövegeink pedig arról szólnak, ami velünk és körülöttünk történik. Az évek alatt összegyűlt mondanivalónk, véleményünk, zenei ötleteink ösztönzik alkotómunkánkat, emberekről, nemzetekről, a világról… és rólunk.
2008-ban már több nagysikerű koncerttel büszkélkedhet a csapat, többek között a Váci Világi Vigalom, Zebegény – Trianoni megemlékezés, Kisoroszi – Duna-napok, Verőce – Magyar Sziget, Göd – Szüreti Napok keretein belül.
„A patriótizmus tiszta hazaszeretet, mások megsértésének igénye nélkül. Nem más, mint a föld, a nemzeti múlt, a nemzeti intézmények, a nyelv és a szokások tisztelete és szeretete.”
Berczelly Csaba - ének, basszusgitár, akusztikus gitár
Szabó Attila - gitárok, vokál
Terman László - gitárok, vokál
Horváth Ádám - dob
Közreműködik:
Varga Miklós - ének
| 1. | Mondd meg Isten! | | 2. | Hiszekegy 2008 | | 3. | Hirdetés | | 4. | Sehonnai bitang nemzet | | 5. | Magyarnak lenni így is jó | | 6. | Őrizd a lángot! | | 7. | Kódolva | | 8. | Oly korban élsz | | 9. | Ne félj, pajtás! | | 10. | Látod az utad | | 11. | Petrovics ítél |
|