Amerikai hagyománnyal kevert pannon melankólia, mediterrán örömbe oltott mély utópia, merengés a kelet-európai emigránsok tapasztalatán – utazások, melyeket inkább a szükség szült, semmint a szabad akarat. Bizonytalan ideig tartó, nem szűnő (talán tudattalan) keresése mindannak, ami hátra maradt. Az energikus duó utazása a zene lényegileg különböző motívumain keresztül egy olyan játékot jelenít meg, mely a műfajok keveredésének és a lehetségesen túlinak a világába vezet, és amely a konvencionális kőkapuján átlépve a nemzeteken és hagyományokon túlra nyúlik anélkül, hogy tagadná a kifejezésmódok és a kifejezés eszközei közti különbségeket. Kovač és Yengibarian együttműködése jelenti azt a pontot, ahol a dzsessz, a modern kamarazene és a klasszikus zene találkozik a Balkán és Örményország zenéjének művészetével. Mindkét zenész otthonosan improvizál: ez jelenti közös nyelvüket. Spontán zenei megnyilvánulásuk szabadsága az, ami legyőzi a zene, a geopolitika, a hagyomány által állított korlátokat – általa teszik képlékennyé eme határokat, általa kérdőjelezik meg érvényességüket, általa táncolják el és játsszák el változékonyságuk és különbözőségük dinamikáját. A két zenész virtuóz párbeszéde, az általuk teremtett és életben tartott pillanat őszintesége az, amitől ez a zenei projekt mássá, konvencióktól mentessé, innovatívvá válik – és amely még ki nem aknázott lehetőségeket tükröz.

Ez a spontán utazás, mely véletlen találkozásként indult, az emlékek utópiájába látogat el, a hátra maradt emlékekébe, és újból élővé teszi azokat a jelen pillanat frissességével, és azzal a gazdagsággal, amelyet az idő adott nekik.

David Yengibarian - tangóharmonika
Boris Kovač - szaxofon