 |
P. Mobil
Magyarország
|
|
|
|
|
|
|
| |
|
Csoda történt |
rock |
|
Az eltelt 3 évben elképesztő mennyiségű archív kiadvány hagyta el a zenekar műhelyét, de új anyag csak most született. Egyetlen dal azonban ismerős lehet a figyelmes rajongónak, hiszen a megjelent Baranyi évek antológia harmadik lemezén helyet kapott a Ne féljetek, nem megyünk haza című daluk koncertverziója.
A zenekar felállása végre megszilárdult: ugyanaz az alkotógárda készítette az új lemezt, ami a Farkasok völgye albumot is letette az asztalra.
Az igényes csomagolású digipak kiadványban 24 oldalas booklet kapott helyet.
Schuster Lóránt – zenekarvezető, ének, vokál
Baranyi László – ének, gitár
Sárvári Vilmos – gitár
Tarnai Dániel – basszusgitár, vokál
Szabó Péter – billentyűs hangszerek
Szebelédi Zsolt – dob, ütőhangszerek, gitár, vokál
| 1. | Bonobó | | 2. | Csoda történt | | 3. | Hógolyó | | 4. | Mivel szeretnél | | 5. | Láncos körhinta | | 6. | Helló, hogy vagy | | 7. | Ne féljetek, nem megyünk haza |
|
|
Hozzászólás,
vélemény (eddig
0 darab)
|
|
GRCD 092 |
CD |
2017   |
0
Ft |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
| |
|
1979-1996 (Nagy P. sorozat - Tunyogi évek) (3CD + 24 oldalas füzet) |
rock |
|
Az első két CD a Budai Ifjúsági Parkban, 1983. április 29-én rögzített Magyar fal koncert teljes anyagát, míg a harmadik különböző koncertek felvételeit tartalmazza. 24 oldalas füzettel jelent meg, digipack csomagolásban.
Tunyogi Péter - ének
Kékesi „Bajnok” László - ének, basszusgitár
Sárvári Vilmos - szólógitár
Bencsik Sándor- szólógitár
Zeffer András - billentyűs hangszerek
Mareczky István - dob
Németh Gábor - dob
Döme Dezső - dob
Schuster Lóránt - próza, ének
| CD1. Magyar fal koncert – Budai Ifjúsági Park 1983. április 29. |
| 1. | Rocktóber | | 2. | Rock ’n’ Roll | | 3. | Piros, metál, zöld | | 4. | Szerettél már szamuráj? | | 5. | Mobilizmo | | 6. | Menj tovább | | 7. | Lámpagyár | | 8. | Honfoglalás I. Intro | | 9. | Honfoglalás II. Vándorlások | | 10. | Honfoglalás III. Harcok | | 11. | Honfoglalás IV. Vérszerződés | | 12. | Honfoglalás V. Újhaza | | 13. | Heavy Medal | | 14. | A Főnix éjszakája | | 15. | Tűzimádó | | 16. | Az óra körbejárt | | 17. | Ha jössz hozzám, késő |
| CD2. Magyar fal koncert – Budai Ifjúsági Park 1983. április 29. |
| 1. | Simli Show | | 2. | Forma 1 | | 3. | Pléh-Krisztus | | 4. | Aranyásó szakkör | | 5. | Miskolc | | 6. | Csizma az asztalon | | 7. | A Király | | 8. | Varjúdal | | 9. | Metálmánia | | 10. | Átlagember | | 11. | Kié a nagy P? | | 12. | Asszonyt akarok | | 13. | Józsi gyere haza! | | 14. | Alkohol blues | | 15. | Oh yeah | | 16. | Utolsó cigaretta | | 17. | Örökmozgó lettem |
| CD3. Isten veled Tunyó! |
| 1. | Honfoglalás - Intro | | 2. | Honfoglalás - Őshaza | | 3. | Transsylvania / Erdély | | 4. | Utolsó cigaretta | | 5. | Billy, a kölyök | | 6. | Hányas a kabát | | 7. | Kétforintos dal | | 8. | Szép volt | | 9. | Dugjatok a 220-ba! | | 10. | Ez az élet Babolcsai néni! | | 11. | Egyszer az életben | | 12. | Újrakezdeném | | 13. | Szívpörkölt | | 14. | A zöld, a bíbor és a fekete | | 15. | Örökké szeress | | 16. | Utolsó rock ’n’ roll | | 17. | A pofádat befogod, igen!? | | 18. | Honfoglalás - Újhaza |
|
|
Hozzászólás,
vélemény (eddig
0 darab)
|
|
GRCD 067 |
CD |
2016   |
0
Ft |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
| |
|
Honfoglalás (szimfonikus) |
rock |
|
Idén, 2016-ban lett negyvenéves a P.Mobil zenekar legfontosabb műve, a Honfoglalás. A lemezgyár hosszú ideig nem engedte, hogy szvit megjelenhessen, de 1984-ben végre lemezre kerülhetett. Több mint 10 évvel később a zenekar elérkezettnek látta az időt arra, hogy a mű szimfonikus változatát is rögzítse az Állami Hangversenyzenekar társaságában. Az anyag azonban vinyl (LP) verzióban eddig nem látott napvilágot.
Schuster Lóránt – próza
Tunyogi Péter – ének
Sárvári Vilmos – szólógitár
Zeffer András – billentyűk
Kékesi "Bajnok" László – ének, basszusgitár
Németh Gábor – dobok
Állami Hangversenyzenekar
Közreműködik:
Sebestyén Márta – ének
Tunyogi Bernadett – ének
Varga János – gitár
Fehér László – tárogató
Angelica Lánykar
Honvéd Együttes férfikara
| A side |
| 1. | Sámánének | | 2. | Őshaza | | 3. | Vándorlások |
| B side |
| 1. | Harcok | | 2. | Hazám, hazám | | 3. | Vérszerződés | | 4. | Újhaza |
|
|
Hozzászólás,
vélemény (eddig
0 darab)
|
|
GRLP 069 |
LP |
2016   |
0
Ft |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
| |
|
1996-2006 (Nagy P. sorozat - Rudán évek) (3CD + 24 oldalas füzet) |
rock |
|
Az album Rudán Józseffel készült ritka felvételeket tartalmaz. A grandiózus, igényes csomagolású, háromlemezes digipack kiadványban 24 oldalas, számos képritkaságot magában rejtő füzet kapott helyet.
CD1
Németh Gábor - dob
Póka Egon - basszusgitár
Rudán József - ének
Sárvári Vilmos - gitár
Schuster Lóránt
ifj.Tornóczky Ferenc - gitár
CD2
Németh Gábor - dob
Póka Egon - basszusgitár
Rudán József - ének
Sárvári Vilmos - gitár
Schuster Lóránt
ifj.Tornóczky Ferenc - gitár
CD3
Deák „Bill” Gyula - ének 3/9/10
Herpai Sándor - dob
Póka Egon - basszusgitár
Rudán József - ének 1/2/8/10/11/12/13/14/15/16
Sárvári Vilmos - gitár
Schuster Lóránt - ének 1/7/9
ifj.Tornóczky Ferenc - gitár
Vikidál Gyula - ének 3/4/5/6/10/14/15/16
|
|
Hozzászólás,
vélemény (eddig
0 darab)
|
|
248016 |
CD |
2016   |
0
Ft |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
| |
|
Élve vagy halva - 47 év Rock'N'Roll (limitált kiadás) (2DVD) |
rock |
|
50 felvétel egy kétrétegű és 25 felvétel egy egyrétegű korongon. 47 év története két DVD-n, közel 6 óra a P.Mobillal.
"Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a P.Mobil minden idők legmeghatározóbb magyar rockzenekara. A Schuster Lóránt által vezetett formáció először Gesarol néven, majd P.Mobilként, változó felállásban ugyan, de már több mint 46 éve jelen van a hazai rockzenei színtéren. Tavaly megkezdett sorozatát folytatva a P.Mobil ismét előrukkol egy újabb definitív archív kiadvánnyal ezúttal dupla DVD formátumban. A zenekar legnagyobb sikereit láthatjuk különböző archív felvételeken. Szinte az összes felállás szerepel a kiadványon egy-egy dal erejéig. Az egyes dalok képminősége ugyan eltérő, mivel helyet kapott a kiadványon amatőr videó is, ugyanakkor minden dal hatalmas élményt nyújt a rajongóknak, hiszen ezeknél a felvételeknél hitelesebb kordokumentum aligha létezik manapság! A grandiózus, igényes csomagolású, kétlemezes digipack kiadványban extraként 6 db söralátét is megtalálható, melyeken a zenekar aktuális felállás tagjainak képei láthatóak. Minden P.Mobil rajongó polcára kívánkozó gyűjtemény!
P.Mobil
Közreműködik:
Bergendy István - szaxofon
Tunyogi Bernadett - ének
Gál Gábor - gitár
Deák „Bill“ Gyula - ének
Vikidál Gyula - ének
Szécsy Attila - hegedű
Nyerges Attila - ének
| DVD1 |
| 1. | Kóbor János (Omega) | | 2. | A Főnix éjszakája | | 3. | Diósgyőr 1973 / Miskolc 1983/2008 Rock ’n' Roll / Menj tovább | | 4. | Ha én ló lehetnék | | 5. | Prézli dal | | 6. | Utolsó cigaretta | | 7. | Örökmozgó lettem | | 8. | Miskolc | | 9. | Kétforintos dal | | 10. | Menj tovább | | 11. | Rock and Roll | | 12. | Szerettél már szamuráj? | | 13. | Rocktóber | | 14. | Honfoglalás-szvit öt tételben | | 15. | Piros, metál, zöld | | 16. | Maradsz, aki voltál | | 17. | Heavy Medál | | 18. | Tűzimádó | | 19. | Az óra körbejárt | | 20. | Pléh-Krisztus | | 21. | Aranyásó szakkör | | 22. | Ez az élet Babolcsai néni! | | 23. | Átlagember / Kié a nagy P? | | 24. | Asszonyt akarok / Józsi gyere haza! | | 25. | Örökmozgó | | 26. | Utolsó cigaretta | | 27. | Csillag leszel | | 28. | Kétforintos dal | | 29. | Honfoglalás - Őshaza | | 30. | Honfoglalás - Újhaza | | 31. | Utolsó Rock ’n’ Roll | | 32. | Rocktóber | | 33. | Rock 'n' roll | | 34. | Forma 1 | | 35. | Menj tovább | | 36. | Dugjatok a 220-ba! | | 37. | A király | | 38. | Lámpagyár | | 39. | Varjúdal | | 40. | Újrakezdeném | | 41. | Egyszer az életben | | 42. | Asszonyt akarok | | 43. | Csizma az asztalon | | 44. | Örökmozgó lettem | | 45. | Szívpörkölt | | 46. | Kiveszőben vagyok | | 47. | Csillag leszel | | 48. | Ez az élet Babolcsai néni! | | 49. | Örökké szeress | | 50. | Kutyából szalonna |
| DVD2 |
| 1. | Metálmánia | | 2. | Dugjatok a 220-ba! | | 3. | Dől a lé | | 4. | Kopaszkutya | | 5. | Maradsz, aki voltál | | 6. | Örökmozgó lettem | | 7. | A zöld, a bíbor és a fekete | | 8. | Fellegajtó nyitogató | | 9. | Móóóbil | | 10. | A két legnehezebb szó | | 11. | A zenekar játszott | | 12. | A pofádat befogod, igen?! | | 13. | Embered voltam | | 14. | Babba Mária | | 15. | Transsylvania / Erdély | | 16. | Fegyvert veszek | | 17. | A Főnix éjszakája | | 18. | Pokolba tartó vonat | | 19. | Csillag leszel | | 20. | Nagyon fáj | | 21. | Nyomjad Papa! | | 22. | Simli Show | | 23. | Kétforintos dal | | 24. | Farkasok völgye - Kárpát-medence | | 25. | Legyen úgy, mint régen volt! |
|
|
Hozzászólás,
vélemény (eddig
0 darab)
|
|
GRDVD 064 |
DVD |
2015   |
0
Ft |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
| |
|
1976-1979 (Nagy P. sorozat - Vikidál évek) (3CD + 24 oldalas füzet) |
rock |
|
Ezen az albumon a zenekar legendás, Vikidál Gyula nevével fémjelzett korai éveiben készült demófelvételek, valamint Vikidál Gyula 1979-es, utolsó Mobilos koncertjének felvételei jelentek meg a lehető legjobb minőségben, digitálisan korszerűsítve. A grandiózus, igényes csomagolású, háromlemezes digipack kiadványban 24 oldalas, számos képritkaságot magában rejtő füzet kapott helyet.
CD1.
Vikidál "Pitkin" Gyula – ének
Bencsik "Samu" Sándor – gitár
Lengyel Gábor – gitár, hegedű
Cserháti "Pityi" István – orgona
Kékesi „Bajnok” László – basszusgitár, ének
Pálmai Zoltán – dob
Mareczky "Totó" István – dob
Schuster Lóránt – szöveg
CD2.
Vikidál "Pitkin" Gyula – ének
Bencsik "Samu" Sándor – gitár
Lengyel Gábor – gitár, hegedű
Cserháti "Pityi" István – orgona
Kékesi „Bajnok” László – basszusgitár, ének
Pálmai Zoltán – dob
Mareczky "Totó" István – dob
Schuster Lóránt – szöveg
CD3.
Vikidál "Pitkin" Gyula – ének
Bencsik "Samu" Sándor – gitár
Cserháti "Pityi" István – orgona
Kékesi „Bajnok” László – basszusgitár, ének
Mareczky "Totó" István – dob
Schuster Lóránt – szöveg
| CD1 |
| 1. | Főnix éjszakája | | 2. | A király | | 3. | A gálya | | 4. | Asszonyt akarok | | 5. | Bíborlepke | | 6. | Átverés | | 7. | Felejts el | | 8. | Lőj rám | | 9. | Neked adnám a világot | | 10. | Nem érzek semmit | | 11. | Tűzimádó / Pyrolater | | 12. | Utolsó cigaretta | | 13. | Csillag leszel | | 14. | Örökmozgó lettem |
| CD2 |
| 1. | Kétforintos dal | | 2. | A hindu szöge | | 3. | Hajsza | | 4. | Maradsz, aki voltál | | 5. | Varjúdal | | 6. | Simli Show | | 7. | Menj tovább | | 8. | Pokolba tartó vonat | | 9. | Rocktóber | | 10. | Honfoglalás / Őshaza | | 11. | Honfoglalás / Vándorláso | | 12. | Honfoglalás / Harcok | | 13. | Honfoglalás / Vérszerződés | | 14. | Honfoglalás / Újhaza | | 15. | Ha jössz hozzám, késő | | 16. | Forma 1 |
| CD3 |
| 1. | Maradsz, aki voltál | | 2. | Főnix éjszakája | | 3. | Forma I. | | 4. | Menj tovább | | 5. | Miskolc | | 6. | Honfoglalás / Őshaza | | 7. | Honfoglalás / Vándorlások | | 8. | Honfoglalás / Harcok | | 9. | Honfoglalás / Vérszerződés | | 10. | Honfoglalás / Újhaza | | 11. | Csizma az asztalon | | 12. | A király | | 13. | Pokolba tartó vonat | | 14. | Kétforintos dal | | 15. | Átverés | | 16. | Lőj rám! | | 17. | Utolsó cigaretta |
|
|
Hozzászólás,
vélemény (eddig
0 darab)
|
|
127190 |
CD |
2015   |
0
Ft |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
| |
|
Farkasok völgye Kárpát-medence |
rock |
|
Az anyag a 2010-2014 közötti P. Mobil sikerturnék (Gyöngyök és disznók, Élsz-e még?, Világvége, Farkasok völgye, Élve vagy halva) esszenciája. Az új dalok fele (Nagyon fáj, Nyomjad papa!, Farkasok völgye, Szexrabszolga, Nem akartam megszületni, Tudom, hogy ki vagyok!) már a hivatalos megjelenés előtt slágerré vált. A CD kiadás extra felvételei között megtalálható Bencsik Samu első, utolsó valamint legismertebb szerzeménye. Előbbiek első alkalommal kerültek stúdióban rögzítésre, utóbbi a koncerteken már szintén klasszikussá érett akusztikus változatban. Továbbá a jelenlegi felállással ismét felvételre került a Gyöngyök és disznók. Szintén friss stúdiófelvételen hallhatók a Miskolci kocsonya című koncertalbum slágerei: A csitári hegyek alatt és a Nagyon fáj is.
Schuster Lóránt - vokál
Sárvári Vilmos - gitár, vokál
Baranyi László - ének, gitár, vokál
Szebelédi Zsolt - dob, gitár, ének, vokál
Tarnai Dániel - basszusgitár, vokál
Szabó Péter - orgona, zongora, szintetizátor, vokál
| 1. | Farkasok völgye Kárpát-medence | | 2. | Nyomjad papa! | | 3. | Nagyon fáj | | 4. | Nem akartam megszületni | | 5. | Élve vagy halva | | 6. | Az ördög tudja | | 7. | Börtönbolygó | | 8. | Vírus leszek | | 9. | Ne játszd újra, Sam! | | 10. | Te és én | | 11. | Szexrabszolga | | 12. | Tudom, hogy ki vagyok |
| bonus tracks |
| 1. | Gyöngyök és disznók | | 2. | A csitári hegyek alatt | | 3. | Nem érzek semmit | | 4. | Ha megszólalnál | | 5. | Kétforintos dal - akusztikus változat |
|
|
Hozzászólás,
vélemény (eddig
0 darab)
|
|
GRCD 037 |
CD |
2014   |
0
Ft |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
| |
|
Honfoglalás |
rock |
|
"A Honfoglalás a P. Mobil harmadik stúdióalbuma 1984-ből. A dalok még 1980 előtt íródtak, a régi felállásban, azonban addig nem kerülhettek nagylemezre. A felvételek 1984-ben készültek, kivéve az Utolsó cigaretta + Oh, Carol, amely 1983-as koncertfelvétel. A Kétforintos dalba ekkor került be az „inflációs” befejezés, amit egy időben koncerteken is játszottak. A címadó szvitben a kiadó ragaszkodott a régi tagok közreműködéséhez. Felvetették azt is, hogy a mű Vikidál Gyula szólóalbumára kerüljön fel, ettól azonban a P. Mobil elzárkózott. A szvitnek az 1990-es években elkészült két újabb felvétele, egy modernebb rockváltozat és egy szimfonikus zenekarral közös. A borítón látható a híres Magyarország-alakú gitár. Eredetileg csak dekorációnak szánták, azonban valós, használható hangszerként készült el."
"1984-ben megkezdhettük egy sokat vitatott mű, a Honfoglalás felvételeit. Természetesen ez lett az egész lemez címe is, sőt, valami ismeretlen okból azt is feltüntették a borítón: Rocklegendák 3. Mintha ez nem is a P. Mobil soronkövetkező lemeze lenne, hanem valamilyen másik sorozat következő darabja. Akárhogy is volt, a lényeg, hogy megjelent, méghozzá ezúttal csupa régebbi dal, amelyek zenéjét - a Honfoglalásét részben - Bencsik Sándor szerezte. "
Donászy Tibor – dob, ütőhangszerek
Kékesi László – basszusgitár, vokál, ének
Sárvári Vilmos – gitár, vokál
Schuster Lóránt - vokál, próza
Tunyogi Péter - ének
Zeffer András – billentyűs hangszerek, vokál
Bencsik Sándor – gitár, vokál
Vikidál Gyula – ének
A bónusz dalokban:
Cserháti István – billentyűs hangszerek, vokál (az eredeti kiadású albumon is feltüntették a nevét, habár nem játszott a felvételeken)
Mareczky István – dob, ütőhangszerek
Pálmai Zoltán – dob, ütőhangszerek
Lengyel Gábor - gitár, hegedű
| 1. | Honfoglalás I-V. | | 2. | Menj tovább | | 3. | Kétforintos dal | | 4. | Az út másik felén (Rocktóber) | | 5. | Tűzimádó | | 6. | Pokolba tartó vonat | | 7. | Miskolc | | 8. | Utolsó cigaretta / Oh, Carol |
| bonus tracks |
| 1. | Miskolc (élő 1979) (kislemez 1980) | | 2. | Csizma az asztalon (instrumentális) (kislemez 1980) | | 3. | Átverés (demó 1976) | | 4. | Csillag leszel (demó 1976) | | 5. | Shoot Me! (Lőj rám!) (demo 1978) | | 6. | Formula I (Forma I.) (demo 1978) | | 7. | The King (A király) (demo 1978) | | 8. | You'll Stay What You Are (Maradsz, aki voltál) (demo 1978) |
|
|
Hozzászólás,
vélemény (eddig
0 darab)
|
|
HCD 17812 |
CD |
1984   |
0
Ft |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
| |
|
Mobilizmo |
rock |
|
"A Mobilizmo a P. Mobil első stúdióalbuma 1981-ből. Az együttes megalakulása után nyolc évet kellett várni az első nagylemez megjelenésére. Addigra a "klasszikusnak" tartott felállásból többen is távoztak (1978 - Pálmai Zoltán besorozása, 1979 - Vikidál Gyula a Dinamitba, 1980 - Bencsik Sándor és Cserháti István megalapítják a P. Boxot), a felvételeket már az újjászervezett felállás készítette.
Az új szerzemények mellett néhány korábbi, még a Vikidál-Bencsik-féle időszakban keletkezett dalt is rögzítettek a lemezre, mint a Főnix éjszakája, az Örökmozgó vagy a némileg átírt Varjúdal. Az Asszonyt akarok és a Billy, a kölyök (eredeti címén Lőj rám!, amit a cenzúra túl „erőszakosnak” talált) szintén korábbi dalokon alapulnak, de azokhoz képest jelentősen átdolgozták őket a lemezre. A Rock and roll ugyancsak Bencsik Sándor szerzeménye, de már Tunyogi Péter hangjára íródott.
A dalokat kollektíven jegyezte zeneszerzőként Kékesi László, Mareczky István, Sárvári Vilmos, Tunyogi Péter és Zeffer András, kivéve, ahol a szerzőség jelölve van. Első helyen annak a nevét tüntették fel, akitől az alapötlet származott. A szövegíró Schuster Lóránt, kivéve az Alkohol blues, aminek szövegét egy szociológiai munkában találta."
Kékesi László – basszusgitár, vokál
Mareczky István – dob, ütőhangszerek
Sárvári Vilmos – gitár, vokál
Schuster Lóránt - próza, vokál
Tunyogi Péter - ének
Zeffer András – billentyűs hangszerek, vokál
A bónusz dalokban:
Bencsik Sándor – gitár, vokál
Lengyel Gábor - gitár, hegedű
Cserháti István – billentyűs hangszerek, vokál
Pálmai Zoltán – dob, ütőhangszerek
Vikidál Gyula – ének
| 1. | A Főnix éjszakája | | 2. | Billy, a kölyök | | 3. | Szerettél már Szamuráj? | | 4. | Varjúdal | | 5. | Örökmozgó | | 6. | Mobilizmo | | 7. | Rock 'n roll | | 8. | Átlagember | | 9. | Asszonyt akarok | | 10. | Óh, Yeah | | 11. | Alkohol Blues |
| bonus tracks |
| 1. | Kétforintos dal (kislemez 1978) | | 2. | Menj tovább (kislemez 1978) | | 3. | A gálya (demó 1976) | | 4. | Ha jössz hozzám, késő (demó 1976) | | 5. | Pyrolater (demo 1978) | | 6. | Hellbound Train (demo 1978) | | 7. | One More Drag (demo 1978) |
|
|
Hozzászólás,
vélemény (eddig
0 darab)
|
|
HCD 17680 |
CD |
1981   |
0
Ft |
|
|
|
|
|
|
|
|
|