A Part című CD Kövi Szabolcs szokatlan kiadványa, hiszen az album egy Passiójáték zenéje, a stílus azonban nem változott. A lágy szopránhangra írt főtéma hangulatában leginkább Morricone filmzenéire hasonlít, a zene azonban változatos, érdekes felépítésével más meglepetéseket is okozhat a hallgatóknak! Kövi Szabolcs hű maradt önmagához, albuma ugyanolyan jól alkalmazható mély relaxációhoz, lazításhoz, mint az eddigiek.
Az Újvilág Passió története szerint, melyet Cseke Péter álmodott a Kecskeméti Arborétum gyönyörű atmoszférájába, Izabella királyné kérésére magyar Pálos rendi szerzetesek kísérik el a spanyol hódítókat az Újvilág felfedezésével végződő útjukra, akik a benszülötteknek Krisztus szenvedéstörténetét játsszák el, hogy utat nyissanak a "Jó Hír", a Kereszt evangéliumának. A színes történet lehetőséget ad a zenének, hogy magyar dallamokat ötvözzön indián népdalokkal, klasszikus európai hangulatokat gregorián énekekkel. Az album a darab alcímét viseli, az előadást pedig a Kecskeméti Katona József színház állította színpadra Cseke Péter rendezésében 2012-ben.
Kövi Szabolcs - magyar furulya, pánsíp, indián furulya, fuvolák, billentyűs hangszerek
Revóczky Ottília - hegedű
Kövi Arthúr Bálint - cselló
Lévai Mária - hárfa
Bognár Brigitta - hegedű
Keresztes Laura - ének
Ruzsicky Nóra - ének
Bölcsföldi Anna - ének
Orlando kamarakórus
Kecskeméti Katona József színház társulata
A lemezt a szerző kedvenc magyar népdalai ihlették, melyek megmutatták, hogy ősi erejükkel minden stílusban gyökeret tudnak verni, és mint egy mint egy friss patak vize új élettel töltötték meg Kövi Szabolcs legújabb munkáit. Nem változott azonban az alapvető cél, így minden olyan célra ajánlható ezt az album, amire eddig is szívesen használták a hallgatók, a nyugodt, elmélyült hangulat megteremtése, a szerző számára most is a legfontosabb szempont volt.
Kövi Szabolcs, magyar és ír furulyák, basszusfurulya, fuvolák, tilinkók, duda, zenélő csövek, melodion, billentyűs hangszerek
Mótyán Tibor - tabla
Leporisz Viktor Bence - gitár
Revóczky Ottília - hegedű
Kövi Arthúr Bálint - cselló
Szakál Béla - udu, konga
Ez az album a különösen lassú, meditatív zenék kedvelőinek készült. Hetvenhárom percen keresztül egyetlen zenei hangulat uralja az albumot, egy különös, mély hangú furulya misztikus hangja varázsol el bennünket. A természethangok segítségével elképzelhetjük, ahogy a nagy hegy lábánál ülünk és bámuljuk a messzi havas csúcsokat, miközben a hely békéje teljesen eltölti a szívünket. Az albumot szeretettel ajánljuk minden olyan célra, ahol különösen finom hangulatú zenére van szükség, masszázshoz, jógához, terápiához, elalvás elősegítésére gyermekeknek és felnőtteknek.
Ez a zene pozitív, vidám, mégis nagyon nyugtató, simogató hangulatú. Az élet igenléséről, a pozitív gondolatok megerősítéséről szól. Ajánlom minden olyan felhasználási célra, ahol ilyen muzsikára van szükség: pihentető relaxációhoz, masszázshoz, jógához, a wellness területen, elalvás elősegítéséhez is! Újdonság a gazdag hangszerelés. A romantikus, szívhez szóló dallamok olyan akusztikus hangszereken szólalnak meg, mint a fúvós hangszerek, a kelta hárfa, az akusztikus gitár, és a vonószenekari kíséret.
Kövi Szabolcs - ír furulyák, fuvolák, indián szerelmi furulyák, pánsíp, uillean pipes (ír duda) okarinák, bawu
Lévai Mária - kelta hárfa
Leporisz Viktor Bence - akusztikus gitár
Revóczky Ottília - hegedű
Kövi Bálint - cselló
Sándor József - brácsa
Horváth Zsombor - ír hegedű
Mótyán Tibor - tabla
Bölcsföldi Anna - ének
Ruzsiczky Nóra - ének
A Varázslat című album a Szertartás sorozat harmadik része. Az első részben (lásd lejjebb) a világ minden tájáról összegyűlt varázslók egy szertartást hajtottak végre a Föld jobb sorsra fordulásáért. A második részben, A Tündér-idézésben (lásd lent) a szertartás elcsendesedésével, hajnaltájban a varázslók egy finom zenét hallanak az erdő fái közül. A zene forrásának kutatására indulnak, ez a Tündér-idézés album témája. A tündérek, vagyis a természet szellemeinek keresése, a második rész története, vagyis itt még nem talákoznak össze, a varázslók az erdőben bolyongva követik a tündérek zenéjét, keresik őket. A harmadik rész, "A Varázslat" valójában két zenei anyag egybegyúrása 73 percben. Az album első része ugyanis egy szelíd ünnepet fest le, ahol a varázslók és a tündérek összetalálkoznak. Ez hangszerelésben is újszerű, hiszen az ír és skót népdalfeldolgozásokat Kövi Szabolcs mellett, aki ír furulyákon és fuvolákon játszik, Lévai Mária kelta hárfán kíséri, de közreműködik még a veszprémi Orlando kamarakórus is. A 40. perc környékén a zene hangulata lassan megváltozik, itt történik meg az a varázslat, ami a varázslók, vagyis a jószándékú emberek, és a tündérek, vagyis a Föld, a természet szellemeinek közös munkája.
Kövi Szabolcs - ír fuvola, fafuvola, fuvola, bawu, indiai fuvola, ír whistle, ír low whistle, samplerek
Lévai Mária - kelta hárfa
veszprémi Orlando Kamarakórus
A "Tündér-idézés" című album valahol ott kezdődik, ahol a "Szertartás" véget ért. Emlékeztetőül a "Szertartás" (2006) története: Egy misztikus erdőben a világ minden tájáról összegyűlt varázslók egy közös meditációval szeretnék magasabb szintre emelni a Földet. Amikor a szertartás után már kialudt a tűz, hajnalban egy különösen finom, altató hangulatú zenére gyűlnek össze még a varázslók, amellyel az erdő jótékony szellemeit, a tündéreket kívánják megidézni. Ez tehát a "Tündér-idézés", mely zene az emberek lelkéből is a belső harmóniát varázsolja elő. A szerző romantikus ír dallamokat használ fel sajátjai mellett, nagyon lassú, egyenletes tempójú előadásban, ír ébenfa fuvolával és zongorakísérettel. A szerző ajánlása: Elalvás elősegítésére (gyermekeknek is), masszázshoz, meditációhoz, relaxációhoz, wellness terület, stb. Nem ajánlott: vezetés közben!
A korábbi, azonos című válogatással szemben ez az album nem a dinamikus számok gyűjteménye, hanem relaxáló, meditatív hangulatú. Aki ismerte az előző válogatást annak ez egy teljesen új CD, és azok számára is van újdonság értéke, akiknek már megvan minden albuma. Kifejezetten arra koncentráltam a válogatásnál, hogy a legjellemzőbb felhasználási területeken megtalálják amit keresnek a zene felhasználók: masszázs, jóga, mély relaxáció. Az is újdonság, hogy minden albumról került szám a lemezre (a korábbi válogatás a "közönség-kedvenc" számokat tartalmazta) és természetesen frissebb is, hiszen az előző válogatás 2002-ben jelent meg.
Kövi Szabolcs - fuvolák, furulyák, ütőhangszerek, felhangének, samplerek
Kövi Gábor - gitár
Kövi Arthúr Bálint - cselló
Kerekes Blanka - ének
Gaál Ildikó - ének
Kovács Ágnes - ének
A Szertartás egy különleges nap történetét meséli el. Egy misztikus erdőben a világ minden tájáról összegyűlt varázslók szertartást végeznek a Föld sorsának kedvezőbb alakulásáért. Talán a varázslók, akik gondolataikkal, tetteikkel formálják ezt a világot itt élnek közöttünk. Talán éppen Ön az...
A Zarándok képzeletbeli személy, az album pedig a Földet bejáró út emlékeit idézi fel zenében. Bármelyikünk lehetne ez a megtisztulást kereső ember. A zarándokút az élet analógiája, hiszen elindulunk, keresünk egy célt és reméljük, hogy közben megtaláljuk minden kérdésünkre a válszt. Az első szám címe: "Változó szél". Ez valójában egy olyan szél, ami változást hoz az ember életében. Egyszer megérzünk egy különleges illatú tavaszi szelet, és úgy érezzük, mennünk kell, valamilyen titokzatos erő hív a messzeségből. Az út mindig bölcsebbé, tapasztaltabbá tesz. Az utolsó szám címe: "Nyugodt szél", ez már az hazatérés öröméről szól. Az különleges tájakra egzotikus énekhangokkal, hangszerekkel kísér el a zene.
73 perc zene meditációhoz, relaxációhoz, masszázshoz, gyógyító terápiához, elalváshoz, a tenger hangjaival. A lassú, romantikus dallamok megnyugtatják a szívet-lelket. A számok valójában hosszú összefüggő meditatív kompozíciók, a zenét nem törik meg dinamikai különbözőségek. A szerző ajánlása: masszázs, jóga, terápia, kozmetika, szaunák, wellness. Kevésbé ajánlott: autóvezetés közben, zajos helyen.
A "Titkos kert" maga a Föld, egyetlen otthonunk, menedékünk, kéken csillogó gyöngy az űr végtelen fekete tengerén. A zene madártávlatból körberepít bolygónk csodás tájai felett, sok természethangot, és népzenei elemet használva fel. A szerző ajánlása: tanuláshoz, alkotáshoz, relaxáláshoz, wellness szállodákban, terápiához, szaunában,vezetés közben.
Hol található a címbeli Csend országa? Ez a lélek, a belső csend birodalma. Az a hely, amit gyakran mi magunk is alig ismerünk. Bármi terhelje is hétköznapjainkat, valahol a bensőnk mélyén mindig béke van, csak el kell jutnunk hozzá. A nem kifejezetten meditatív eszközöket használó zene, felemelő, pozitív hatású, dallamos. A szerző ajánlása: tanuláshoz, alkotáshoz, relaxáláshoz, wellness szállodákban, terápiához, szaunában. Kevésbé ajánlott: autóvezetés közben.
A Dimenziókapu egy izgalmas utazásra invitálja a hallgatót. A kezdeti dzsesszes hangulatú számok után fokozatosan egyre nyugtatóbb zenék vezetnek el a Dimenziókapu című kompozícióig. A cím azt sugallja, hogy ezen az utazáson térben és időben mozoghatunk. Én úgy gondolom, hogy a végtelenség kulcsát magunkban találhatjuk. A legértékesebb percek, pillanatok, órák azok, melyeket magunkkal tölthetünk el. Én azt szeretném, hogy aki ezt az albumot végi hallgatja, ilyen értékes idővel legyen gazdagabb.A szerző ajánlása: tanuláshoz, relaxációhoz, elmélkedéshez, alkotáshoz. Kevésbé: a középső rész nagyon altató hatású, ezért az erre érzékenyeknek autóban hallgatni nem ajánlatos.
Dallamos, vidám zene a Felhőjáró. A lelki fejlődésről, a lelki útról szól, mely a születés előtt kezdődik és a halál után ér véget. A halált nem egy szomorú szám (Sodrásban) fejezi ki, hanem ez a zene inkább egy új kezdetről szól. A szerző ajánlása: tanuláshoz, alkotáshoz, relaxáláshoz, wellness szállodákban, terápiához, szaunában.
"Megaptera" a hosszúszárnyú bálna latin neve. Ezen a felvételen egy eredeti bálnahang hallható, amely az Olasz Rádió archívumából származik. A "Canto di Balene" című lemezen csak a bálnahang volt hallható. Erre komponált a szerző ír hangulatú, misztikus meditatív zenét. A szerző ajánlása: elalváshoz, tanuláshoz, alkotáshoz, relaxáláshoz, wellness szállodákban, terápiához, szaunában, különleges meditációhoz. Nem ajánlott: autóvezetés közben!
Kövi Szabolcs - fuvolák, furulyák, szintetizátor
Kerekes Blanka - ének
tenger hangjai, bálnahang
Az albumon két hosszú szám hallható, ébredéshez és elalváshoz. A reggeli meditáció zenéje a Bakonyban felvett madárhangokra épül. Az esti meditáció alaphangulatát a tengerzúgás határozza meg és kiválóan alkalmas az elalvás elősegítéséhez. Bármilyen olyan célra használható, amihez dinamikailag nem hullámzó zenére van szükség (masszázs, gyógyítás, kezelés, stb.). A szerző ajánlása: elalváshoz, tanuláshoz, alkotáshoz, relaxáláshoz, wellness szállodákban, terápiához, szaunában, különleges meditációhoz. Nem ajánlott: autóvezetés közben!
Az erdő a lelki útkeresés szimbóluma. A címbeli erdő Vrindávan (Szent erdő), ahol Krsna a gyermekkorát töltötte, az utolsó előtti szám pedig "Dváraka városa", amely a történet szerint egy, a tengerben épült mesterséges szigeten állt. Miután Krsna elhagyta a Földet, ez a város elpusztult, visszasüllyedt a tengerbe. Egyesek szerint ez volt az eltűnt, misztikus város, Atlantisz. A lemez a hölgyek és a gyermekek kedvence. Nyugodt harmonikus hangvételű. A szerző ajánlása: elalváshoz, tanuláshoz, alkotáshoz, relaxáláshoz, wellness szállodákban, terápiához, szaunában, kozmetikában. Kevésbé ajánlott: autóvezetés közben!
A legelső, először 1992-ben kiadott album felújítása. A szerző ajánlása: elmélkedéshez, alkotáshoz, masszázshoz, wellness szállodákban, szaunákban. Kevésbé: autóvezetés közben.