|
"Csodálatos élmény az időben visszafutni és újra átélni táncházak bagófüstös, izzadságos, reggelig éneklős hangulatát, a Kárpát medence zenéinek szívbemarkoló szépségén csodálkozni, és félájultan, fáradtan, de énekelni és táncolni, mert reveláció, mert a miénk, és átélni újra az én korosztályom igazi hazatalálását, a gyökerek megtapintásának, megélésének katarzisát…
A Tékások a mi iránytűink, hogy voltak a mi lelkünknek futárai és elvitték sokfelé a hírt, hogy minekünk ez kell, hogy ez nekünk olyan, mint az anyanyelvünk, mint a tiszta víz, mint a levegő, mert e nélkül már nem érdemes élni. Köszönet a Tékának mindezért!" - Székely Tibor a MüPa-ban elhangzott ünnepi köszöntőjéből.
A Téka együttes harmincegy évvel ezelőtt, a táncház mozgalom szárnyán emelkedett fel és manapság is meghatározó zenei műhelye a Kárpát medence falusi népzenéjét muzsikáló zenekaroknak. 1976 óta a népi kultúra megőrzése és terjesztése jelenti a Téka művészi elhivatottságát. Az együttes jellemzője az elmélyült stílusismeret és a kiváló hangszeres tudás.
2006. október 2-án, az évforduló alkalmából, harmincéves munkásságukról áttekintést nyújtó műsorral léptek föl a MüPa Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremében. A dvd lemezen a több mint két órás ünnepi hangverseny hallható, látható.
A zenekar tagjai:
Vizeli Balázs - hegedű
Tárnoki Beatrix - ének, kobza
Gáspár Kálmán - cimbalom
Lányi György - kontra, bőrduda, kobza
Havasréti Pál - bőgő, tekerő, ütőgardon, dob
Ünnepi koncertjük közreműködi:
Pál István dudás Tereskéről
Dresch Dudás Mihály - furulya, szaxofon
Nagy Zsolt - brácsa
Koncz Gergely - hegedű
Magyar Dudazenekar
Galga Dudazenekar
Magyar Tekerőzenekar
Ordasok Táncegyüttes négy szólistája is: Kocsis Enikő, Fitos Dezső, Kádár Ignác és Delbó Krisztina
| 1. | Erdők, mezők, vadligetek (Szék) | | 2. | Nagysajói táncok | | 3. | Kerekibe' lakom (Ürög) | | 4. | Frunza Verbe (Bihar) | | 5. | Sopron környéki hallgató, csárdás és friss | | 6. | A szováti Beli Buba | | 7. | Pál István köszöntése 88. születésnapja alkalmából | | 8. | Verd meg, Isten, verd meg azt (Észak-Mezőség) | | 9. | D-moll hora és kakasom, de kakasom | | 10. | Jaj, Istenem, adj egyet (Gyimes) | | 11. | Gergely tánc, kecskés, kettős és stica (Moldva) | | 12. | Úgy ég a tűz, ha lobog (Kalotaszeg) | | 13. | Ünnepi köszöntő | | 14. | A Művészetek Palotája | | 15. | Téka-fotók |
|