Periferic Records - Stereo Kft.      H-1114 Budapest, Bartók Béla út 59.   tel.: +36-1-385-63-43   
stereokft@gmail.com
Gereben Zita
Magyarország
 
 
Our Places pop, jazz, rock

További részletek, nagyobb kép, tracklist "Az Our Places című albumon 13, saját szerzemény található. Sok dal már az első lemeznél megfogalmazódott bennem, így nem sokkal a Ready for the Sun elkészülte után elkezdtük írni zenésztársaimmal az Our Places lemez anyagát. A dalok nagyobb részét Horváth “Tojás” Gáborral, 4 számot Gyémánt Bálinttal közösen írtunk, a szövegeket pedig Szalai Tamás írta meg a saját gondolataim alapján. Személyes élményeken alapulnak a dalok, de sok esetben olyan témákat írtam meg, amely sok más ember életében is előfordul, hogy a hallgató magának érezhesse a zene mondanivalóját, a szöveg tartalmát. Próbáltuk több hangszínemet is megmutatni az új lemezen, ezért a dalok stílusjegyei az R’n'B, a blues, a pop, a rock és természetesen a jazz eklektikusságát hordozzák. A zenekar sokat fejlődött az elmúlt évek során, szinte egy kis családdá kovácsolódott össze! Sok koncerten, felkérésen vagyunk túl. Nem is volt kérdés, hogy az, ami régóta bennem volt, azt velük együtt valósítsam meg. Ugyanakkor szerettünk volna teljesen mást csinálni, mint az előző lemezen. Nagyon könnyű és unalmas út lett volna valami hasonlót összerakni, mint az előző CD-n. Szeretjük a kihívásokat, és azt, hogy bátran és kísérletező kedvvel kacsingatunk ki más, de szintén autentikus irányzatok felé. A „könnyűzene” ráadásul egyáltalán nem olyan könnyű műfaj: mind a zenében, mind az éneklésben is nehéz feladatok elé állítja az embert!"

Gereben Zita – ének
Gyémánt Bálint – gitár
Horváth "Tojás" Gábor – zongora
Eged Márton – basszusgitár
Gálfi Attila – dob

1.One Night (4:36)
2.125 (3:51)
3.Something New (4:09)
4.Linger On (3:14)
5.Don’t You Dare to Love Me This Way (5:53)
6.Love Me Boy (4:20)
7.Flow (4:02)
8.Better Day (4:12)
9.Ready for the Night (4:49)
10.Runaways (4:56)
11.The Only One (4:15)
12.Our Places (6:35)
13.One Night (acoustic version) (4:07)
Hozzászólás, vélemény (eddig 0 darab)
HRCD 1204 CD 2012   4200 Ft
 
 
Ready for the Sun jazz

További részletek, nagyobb kép, tracklist A fiatal generáció egyik tehetséges énekesnőjét, Gereben Zitát a nagyközönség az Emil.RuleZ! együttesben ismerhette meg, de emellett számos elismert hazai együttessel dolgozott-dolgozik együtt (Modern Art Orchestra, Budapest Jazz Orchestra, Transform Quintet és Free Style Chamber Orchestra). Saját zenekarát 2007-ben alapította Gereben Zita Quintet néven, amellyel számos hazai klubban és fesztiválon megfordultak már. Formációjával friss, egyéni hangvételben ad elő saját dalokat, amelyeket az egyedi előadásmód és Zita elbűvölő, finoman füstös, ugyanakkor bársonyos hangja teszi igazán különleges élménnyé. A “Ready for the Sun” c. lemezen a dalok saját kompozíciók melyeknek témái személyes élményeken alapulnak. Felcsendülnek az örömök, a csalódások, az őszinteség és a vágyakozás pillanatai. A zene átmenetet képez a jazz és a populárisabb műfajok között. Dallamos, érzékeny, de ugyanakkor elsöprő energiákkal teli muzsika ez.

Gereben Zita – ének
Gyémánt Bálint – gitár
Horváth "Tojás" Gábor – zongora
Eged Márton – basszusgitár
Gálfi Attila – dob

1.Lost Faith
2.Playground
3.To be with the Closest
4.Little Pieces
5.Sírj csendben
6.Szega-fredo
7.It's Time Now
8.Enjoy Till it Lasts
9.New Roads
10.Until
11.Just Smile
12.Goodbye
Hozzászólás, vélemény (eddig 0 darab)
HRCD 1008 CD 2010   4200 Ft