Periferic Records - Stereo Kft.      H-1114 Budapest, Bartók Béla út 59.   tel.: +36-1-385-63-43   
stereokft@gmail.com
Pátkai Rozina
Magyarország
 
 
Paraiso Na Terra világzene

További részletek, nagyobb kép, tracklist Pátkai Rozina az az énekesnő, aki Magyarországtól Amerikáig felhívja magára a figyelmet csodás hangjával, előadásával, személyiségével. Ő az, akiről már mindannyian hallottunk, akit tehetsége a legjobb énekesnők közé emelt. Pályáját klasszikus énekkel kezdte az olasz gyökerekkel rendelkező, magyar énekesnő, aki több mint négy éve robbant be a zenei köztudatba.

Számos nemzetközi verseny díjazottja, zenekarával - különböző felállásokban - a bossa nova, a brazil dallamvilág képviselői, de az improvizáció is közel áll hozzájuk. Rozina és zenekara 2014 augusztusában nyerte el jazz dal kategóriában először az amerikai Independent Music Awards szakmai díját, majd az azt követő évben első nagylemeze, a Vocé e Eu és a Samba Chuva (2015) kislemezén megjelent saját dal, az Ai, Nao (Tóth M. - Bán Zs.) is szakmai díjban részesült.

A saját szerzeményeket tartalmazó Paraíso na Terra című album dalait szintén a latin dallamok inspirálták, de immár egy egyéni zenei világ megteremtésének lehetünk fültanúi.

A megszokott quartet mellett cimbalmon Lukács Miklóssal, tangóharmonikán Orosz Zoltánnal, az ütőhangszereknél Dés Andrással, szaxofonon Ávéd Jánossal, elektromos gitáron Fenyvesi Mártonnal, a zongoránál Tálas Áronnal és a New York-i trombitás Wayne Tucker-rel pszichedelikus vizekre is evezünk.

A zenei anyagot főként Pátkai Rozina, Ávéd János és Tóth Mátyás jegyzi, a portugál szövegekért a József Attila-díjas Bán Zsófia írónő felel, de találunk a dalok közt angol, francia és spanyol nyelvű megzenésített verseket is, Jane Tyson Clement New York-i költőnő, Szabó Ádám író és a legendás Garcia Lorca tollából. A dalok különleges hangszerelésein a lemez producere, Fenyvesi Márton dolgozott a zenekarral.

1.Dia ó Dia
2.Paraíso na Terra
3.O Que Sera
4.Passagem
5.Lllagas de Amor
6.A Rã
7.Sea Song
8.Valerio
9.Vie Diluvienne
10.Interlude
11.Mais Pertinho
12.Fotos de Verao
Hozzászólás, vélemény (eddig 0 darab)
TTCD 249 CD 2016   2850 Ft
 
 
Vocé e Eu jazz

További részletek, nagyobb kép, tracklist 2013. szeptember 14-től kapható Pátkai Rozina első zenei albuma, amelynek címadó dala az Independent Music Awards Közönségdíját nyerte el jazz dal kategóriában, ugyanebben az évben Amerikában. A lemezen hallható dalokat a zenekar elsősorban a bossa nova műfajából választotta. „A felcsendülő muzsika – hála Rozina szerethető személyiségének és magával ragadó előadásának – láthatóan mindenkiben megpendít egy személyes belső húrt. A bossa nova ugyanis éppen ugyanannyira szól a szívnek, mint a fülnek, ha nem jobban. A jazz komplexitása és a dal profánabb kifejezőkészsége ebben a műfajban olvad össze talán a legexpresszívebben: azért nehéz jól csinálni, mert nem elég hozzá zenésznek lenni, hanem át kell élni, bele kell tenni azt a bizonyos „pluszt”.” (Berecki Bálint, JazzMa.hu, 2013.szept.15.)

Pátkai Rozina – ének
Pecze Balázs – trombita, szárnykürt
Tóth Mátyás – gitár
Soós Márton – nagybőgő
Cseh Balázs – dob

Közreműködik:
Tálas Áron – Fender Rhodes (5)
Mészáros Tamás – vokál (5, 6)

RTQ Vonósnégyes
Bujtor Balázs – hegedű
Kovács Erika – hegedű
Winkler Zsófi – brácsa
Gál Béla – cselló
Mohácsi Norbert – nagybőgő (10)

1.Vocé e Eu (Carlos Lyra-Vinícius de Moraes)
2.Isto Aqui o Que é (Ary Barroso)
3.Chega de Saudade (Antonio Carlos Jobim - Vinícius de Moraes)
4.Caminhos Cruzados (Antonio Carlos Jobim-Newton Mendonça)
5.Garota de Ipanema (Antonio Carlos Jobim-Vinícius de Moraes)
6.Smile (Charlie Chaplin-Geoffrey Clarmont Parsons - John Turner)
7.O Barquinho (Roberto Menescal - Ronaldo Bôscoli)
8.Desafinado (Antonio Carlos Jobim-Newton Mendoça)
9.Aguas de Março (Antonio Carlos Jobim- Vinícius De Moraes)
10.El Hombre Que Yo Amé (George Gershwin-Ira Gershwin-Humberto Suarez)
Hozzászólás, vélemény (eddig 0 darab)
ROZINA CD 2013   4600 Ft