Periferic Records - Stereo Kft.      H-1114 Budapest, Bartók Béla út 59.   tel.: +36-1-385-63-43   
stereokft@gmail.com
Credo együttes
Magyarország
 
 
Istentől keletre - fohász a hazáért világzene, versek

További részletek, nagyobb kép, tracklist A CREDO együttest 2015-ben Magyar Örökség Díjjal tüntették ki. Részlet Böszörményi Gergely laudációjából:
A CREDO – hitvallás.
A kárpátaljai Ivaskovics József hitvallása szerint él és alkot, szervez és ellenáll, gitározik és énekel, tanít és tanul. Hitvallása az Istenbe vetett hitén és az evangélium terjesztésén kívül a kárpátaljai magyar közösségek megtartásának és megerősítésének hite, az egészséges vagy éppen hátrányos helyzetű és sérült gyermekek zenei képzésének hite, a kóruséneklés lélektől-lélekig ható erejének hite, az egymás mellett élő nemzetiségek békéjének hite, olyan eldugott falvak kulturális „felvirágoztatásának” hite, amilyenről Kányádi Sándor – Isten háta mögött című versében olvashatunk:
„…elôrelátó vagy de mégis
nézz uram a hátad mögé is
ott is lakoznak
s örülnének a mosolyodnak.”

Kárpátalján magyarnak lenni nagyon mást jelent, mint itthon, ahol természetes, hogy többségében magyarul beszélünk, örvendünk vagy bánkódunk, és sírunk vagy vigadunk. Kárpátalja még ma is elzárt szigete a Magyar Világnak. A 23 éves Credo együttes hittel és hitelesen énekel, hiszen az imádság a legszebb emberi szó, s az ének a legszebb emberi hang, és ők odaát a mindennapjaikban élik meg az elszakított magyarság súlyos világát.
Tárczy Andor szép idevágó sorai szerint:
„Itt más az illata megannyi virágnak,
Más az íze csóknak, harapásnak,
Más itt a színe zászlónak, halálnak…”

Ivaskovics József - ének, gitár
Fekete Zsuzsanna - ének, hegedű
Szabó Lívia - ének
Varga Katica - ének, furulya

1.Templom és iskola
2.In Memoriam 2004. december 5.
3.Házi áldás
4.Himnusz a csúcsokon
5.Istentől keletre
6.Tisza part
7.Isten oltó-kése
8.A magyar fa
9.Gyertyaláng
10.Csöndes estéli zsoltár
11.Emelj magasba
12.Ágyő, Kárpátalja!
13.Dunagát
14.Fohász a hazáért
15.Mert a haza nem eladó
16.Krisztusra várva
17.Indián ének
18.Isten háta mögött
19.Magyar ének 1919-ben (részlet)
Hozzászólás, vélemény (eddig 0 darab)
BGCD 240 CD 2018   2500 Ft