Periferic Records - Stereo Kft.      H-1114 Budapest, Bartók Béla út 59.   tel.: +36-1-385-63-43   
stereokft@gmail.com
Kaláka
Magyarország
 
 
Szeretlek folk

További részletek, nagyobb kép, tracklist "Hiszek az életre szóló szerelemben. Hiszek a szerelemről szóló életben. A lángerdőben, a megemésztő, az üszkön is lobogó tűzben, amelynek a csók a csiholója, és nem csihad el, csak a csóktól. A szerelembe – mondják - belehal, aki él, mégsincs más út, mint a legmélyebb szeretet: egymás igazi megismerése nézés, beszélgetés, érintés, ölelés által. Kamaszkoromban, amikor még csak sejdítettem a szerelmet, versekből, jórészt persze férfi-költők udvarló dalaiból tanultam ezt a gyöngéd varázslatot: József Attila és Szabó Lőrinc kamaszos mohósága, elfúló lihegése halhatatlanságot ígért, Tóth Árpád és Vörösmarty fáradt szomorúsága jóban-rosszban kitartást követelt, Csokonai és Weöres játékossága pajzán vidámsággal kecsegtetett és életveszélyes artistamutatványokkal állította el a lélegzetemet, Poe és Morgenstern megborzongatott, Burns, Petőfi és Jeszenyin szabad vándorlásra csábított, Kányáditól pedig, aki végre eleven személyével mutatta meg, milyen az igazi költő, örök ajándékul kaptam a házastársi egyenlőség gyönyörű példázatát. Most végre együtt hallhatjuk mindezeket a verseket a Kaláka szívből és szívhez szóló lemezén: a szerelem sokféle szólamából, a szomorkás és féktelenül víg dalokból, a fülbe mászó dallamokból és a finom futamokból bámulatos összhangot bűvölnek, amit újra és újra meghallgat majd mindenki, aki hisz vagy hinni szeretne a szerelemben. Kamaszoknak ellenjavallat nélkül ajánlott, a felnőtteknél azonban lesz egy kis mellékhatása: a fáradt párok ismét összekapaszkodnak majd tőle, és mámorosan dudorászva indulnak el a hálószoba felé." Szabó T. Anna

Becze Gábor
Gryllus Dániel
Gryllus Vilmos
Huzella Péter
Radványi Balázs

Közreműködik:
Szijjártó Csaba - brácsa
Zsoldos Béla - ütőhangszerek

1.William Shakespeare - 75. szonett
2.Csokonai Vitéz Mihály - Tartózkodó kérelem
3.Samuel Daniel - Ha majd
4.Robert Burns - Kicsi lány még a kedvesem
5.Robert Burns - Ha mennél hideg szélben
6.Petőfi Sándor - A négyökrös szekér
7.Edgar Allan Poe - Lee Annácska
8.Vörösmarty Mihály - A merengőhöz
9.Christian Morgenstern - Akasztófacimbora dala Zsófihoz, a hóhérleányhoz
10.Szergej Jeszenyin - Bokraink közt
11.Szergej Jeszenyin - A kék tűzeső
12.Tóth Árpád - Álarcosan
13.József Attila - Jaj majdnem
14.József Attila - Amit szivedbe rejtesz
15.József Attila - Balatonszárszó
16.József Attila - Április 11
17.Tóth Árpád - Esti sugárkoszorú
18.Szabó Lőrinc - Szeretlek
19.Weöres Sándor - Gyönge ágam
20.Weöres Sándor - Ciróka - játék
21.Weöres Sándor - Ó ne vidd el
22.Kányádi Sándor - A két nyárfa
23.Weöres Sándor - Rózsa, rózsa
Hozzászólás, vélemény (eddig 0 darab)
GCD 171 CD 2016   3400 Ft
 
 
Ünnepi szonettkoszorú - József Attila tiszteletére folk

További részletek, nagyobb kép, tracklist "2015 áprilisában a Költészet Napja alkalmából József Attila dalokat énekeltünk a Ferencvárosi Önkormányzat meghívására. Akkor ismertük meg az Ünnepi szonettkoszorút, és nagy örömünkre akkor kaptuk a kérdést, volna-e kedvünk és időnk, hogy a versekre dalokat írjunk, és ezeket megjelentessük József Attila halálának évfordulójára, december 3-ra. Megtisztelőnek éreztük a felkérést, már a költők névsora is különös összefogást sugallt. Öröm látni, hogy egy ilyen akcióban különböző korú, világlátású, stílusú költők részt vesznek. Érezhetően sok a különbség a szonettek írói között, de összekötő kapocs József Attila tisztelete és a hazaszeretet. Igyekeztünk a költői forma zenei megfogalmazását is megtalálni, ezért született a mesterszonettre egyszerű, két hangból álló „dallam”, amelyből minden egyes dal kiindulhat, és oda visszatalálhat, természetesen más hangnemben, más ritmusban, ahogy azt az adott vers kívánja.
Ezúton is köszönjük a felkérést, nagy öröm, hogy nagy költőnk életművét szülőhelye, Ferencváros fontosnak tartja, és ilyen remek formákat is kitalál, hogy József Attila költészetét mai módon is tovább gondoljuk."
Gryllus Dániel

Becze Gábor
Gryllus Dániel
Gryllus Vilmos
Radványi Balázs

Közreműködik:
Bizják Gábor
Ferenczi György
Jankó Miklós

1.József Attila - Hazám (7. szonett)
2.Dobai Péter - Számkivetve
3.Zsille Gábor - Még él bennem
4.Oláh János - Van bocsánat
5.Lackfi János - Csavart elme
6.Tóth Krisztina - Nyakamba portrét
7.Lanczkor Gábor - Láncon: nekem ezt nem
8.Térey János - J.A. változat
9.Zalán Tibor - Kit remény vezet
10.Tőzsér Árpád - Hazám, ha még vagy
11.Mezey Katalin - Ha szegényen, ha gazdagon
12.Szálinger Balázs - J.A. szonettjére
13.Erdős Virág - Hogy mi ne
14.Lázár Balázs - Szo-morú-nett
15.Rózsássy Barbara - Tarts magasba
16.Mesterszonett (József Attila Hazám című költeményének 7. szonettje)
Hozzászólás, vélemény (eddig 0 darab)
GCD 159 CD 2015   3400 Ft
 
 
Weöres 100 folk

További részletek, nagyobb kép, tracklist Válogatás a Kaláka együttes Weöres Sándor verseire írott dalaiból a költő születésének 100-ik évfordulója alkalmából.

Gryllus Dániel
Gryllus Vilmos
Radványi Balázs
Huzella Péter

1.Első szimfónia Jubilus, Himnusz a Naphoz, Valse Triste, Haláltánc
2.Ének a határtalanról
3.Ciróka játék
4.Varázsének
5.Kutyatár
6.Suite Burlesque
7.Fülemüle, fülemüle gyönyörű
8.Rózsa, rózsa
9.A kék tűzeső (Szergej Jeszenyin verse, W.S. ford.)
10.Mulata (Nikolás Guillén verse, W.S. ford.)
11.Magányos pálma (Nikolás Guillén verse, W.S. ford.)
12.Ha mennél hideg szélben (Robert Burns verse, W.S. ford.)
13.Gyönge ágam
14.Alszik a vánkosom
15.Ódon barokk nyoszolya
16.Összekevert újságcikkek
17.Az éjszaka csodái
Hozzászólás, vélemény (eddig 0 darab)
GCD 129 CD 2013   3400 Ft
 
 
Madáretető folk, gyermeknek

További részletek, nagyobb kép, tracklist A Kaláka együttesnek 10 év után gyermeklemeze jelent meg, dalok mai magyar költők gyerekverseire.

Bencze Gábor – ének, nagybőgő, akusztikus basszusgitár
Gryllus Dániel – ének, furulyák, klarinét, pánsíp, melodika, harangjáték
Gryllus Vilmos – ének, cselló, gitár, charango
Radványi Balázs – ének, 12-húros gitár, mandolin, ukulele, cantele, banjo, kalimba, köcsögduda

Körzeműködik:
Balogh Sándor – harsona
Ferenczi György – szájharmonika
Zsoldos Béla – ritmushangszerek

1.Kányádi Sándor - Madáretető
2.Kovács András Ferenc - Egy pettyes petymeg
3.Kántor Péter - Hétfő, kedd, szerda
4.László Noémi - Mi miből?
5.Mezey Katalin - Apu autót vett
6.Zalán Tibor - Gomulka (házmester) bácsi tilalmai
7.Kovács András Ferenc - Kínai dallam
8.Tóth Krisztina - A londoni mackók
9.Varró Dániel - Nyúl tavaszi éneke
10.Kovács András Ferenc - Reszket a rozmár
11.Nagy Gáspár - Fóka-nóta
12.Domonkos István - Jaj nekem!; Képzeljétek; A Duna.
13.Nagy Gáspár - Füsttel írtam / Tavaszbiztató
14.Kukorelly Endre - Van1kis
15.Szűcs Imre - Kár, hogy...
16.Ranschburg Jenő - Barátság, szerelem
17.Lackfi János - Dorottya legyőzi a hisztit
18.Kiss Ottó - Ha valaki csuklik
19.Eörsi István - Az ördögfióka és a tündér
20.Túri Gábor - Borzasztóan borzas vers
21.Tóth László - Egy nemzetközi labdarúgó-mérkőzés sorsdöntő pillanatai
Hozzászólás, vélemény (eddig 0 darab)
GCD 056 CD 2006   3650 Ft
 
 
Karácsonyi Kaláka (Maxi) folk, gyermeknek

További részletek, nagyobb kép, tracklist "1987-ben, tizennyolc éve adta ki a Kaláka a Szabad-e bejönni ide betlehemmel? című zenés könyvét. Azóta játtszuk a karácsonyi dalainkat színházban, templomban, iskolában, koncertteremben. Bevonulunk, mint betlehemesek, és megkérdezzük: Szabad-e bejönni ide betlehemmel? - s ha beengednek (eddig még mindig beengedtek) énekeljük a népdalokat, verseket a magunk muzsikájával, régi templomi énekeket, a jászolról, az istállóról, a kis Jézusról, a szeretetről, a pásztorokról, a királyokról és a tiszta fehér hóról. Sokat betlehemezünk a szomszéd országokban, ottani magyaroknál is.
Az akkori kazetta lelkületének folytatója ez az új CD. Azaz egyszerre folytatója és előzménye, mert az új felvételek mellett szerepel itt egy nagyon régi, a Kaláka ifjúkorából, 1974-ből. Hallható is az énekhangunkon a 31 év különbség. És hallható, az akkori felvételen egy érdekes hangszer. Akkoriban kaptam, édesanyám hozta Libanonból ezt az érdes hangú fúvós hangsezrt, a neve: zurna. Bár ez nem kosszarvból, hanem fából készült, de talán ennek a hangjára is leomlanának Jerkikó falai. Annyi biztos, hogy minden alvó felébredne erre a fatrombitára. A pásztorok is. Hogy azután tiszta szívből énekelhessék: Hallod pajtás? Új hírmondás!" - Gryllus Dániel

Előadják:
Becze Gábor
Gryllus Dániel
Gryllus Vilmos
Kobzos Kiss Tamás
Major Gábor
Radványi Balázs

Közreműködik:
Boros József - trombita
Sárközy Gergely - orgona
Zsoldos Béla - dob

1.A kis Jézus megszületett, örvendjünk!
2.Hallod pajtás, új hírmondás
3.Kányádi Sándor: Isten háta mögött
4.Nagy Gáspár: Három királyok
5.Johann Sebastian Bach / Paul Gerhardt - Ím jászlad mellett térdelek
Hozzászólás, vélemény (eddig 0 darab)
GCD 049 CD 2005   2000 Ft
 
 
A pelikán folk, gyermeknek

További részletek, nagyobb kép, tracklist GRYLLUS DÁNIEL
BENCZE GÁBOR
HUZELLA PÉTER
RADVÁNYI BALÁZS
és a Kiskaláka Gyermekkórus

1.Robert Desnos - A pelikán (ford. Tamkó Sirató Károly)
2.Tamkó Sirató Károly - Bõrönd Ödön
3.Kányádi Sándor - Faragott versike
4.Móricz Zsigmond - Iciri-piciri
5.Tamkó Sirató Károly - Dal a tóról
6.Pap József - Ny. Gy. bemutatkozik
7.Domokos István - A zongorabajnok / Jaj nekem! / Képzeljétek / A Duna
8.Sinkovits Péter - A zenekar
9.Pinczési Judit - Benedek király
10.Kányádi Sándor - Három székláb
11.Varjú György - Száll a hinta
12.Tolnai Ottó - Ébenlibikókák / Van egy barátom / Puccs
13.Kányádi Sándor - Az elveszett követ
14.Túri Gábor - Fõ a józanság
15.Nemes Nagy Ágnes - Nyári rajz
Hozzászólás, vélemény (eddig 0 darab)
HCD 14022 CD 2004   3800 Ft
 
 
Csak az egészség meglegyen folk

További részletek, nagyobb kép, tracklist A 34 éves Kossuth-díjas zenekar huszadik CD-je, új felvételekkel. Az album többek között Arany János, Ady Endre, József Attila, Kányádi Sándor, Weöres Sándor, Kosztolányi Dezső, Csokonai Vitéz Mihály, William Shakespeare, Radnóti Miklós verseit tartalmazza a Kaláka együttes egyéni muzsikájával fűszerezve. A hagyományos hangszerek mellé – a kor elvárásainak megfelelően - XXI. századi technika társul.

Becze Gábor - ének, nagybőgő
Gryllus Dániel - ének, furulyák, klarinét, tárogató, citera, melodik
Gryllus Vilmos - ének, gitár, cselló, koboz, doromb
Radványi Balázs - é nek, gitár, mandolin, cuatro

Közreműködik:
Zsoldos Béla ütőhangszereken

1.József Attila - Születésnapomra
2.Ernst Jandl - Zenemű két kézre (f: Eörsi István)
3.Petőfi Sándor - Pató Pál úr
4.Csokonai Vitéz Mihály - Tartózkodó kérelem
5.William Shakespeare -75. szonett (f: Szabó Lőrinc)
6.Arany János- Zách Klára
7.Somlyó Zoltán - A szűk könyök-uccán
8.József Attila - Jaj, majdnem
9.Radnóti Miklós - Mint észrevétlenül
10.Kosztolányi Dezső - Akarsz-e játszani?
11.Ady Endre - Hajh, élet, hajh
12.Keszely Ferenc - Szerepcsere
13.Kányádi Sándor - Elszálltak
14.Weöres - Fülemüle, fülemüle, gyönyörü
15.Kiss Anna - Öreg legények
Hozzászólás, vélemény (eddig 0 darab)
GCD 031 CD 2003   3900 Ft
 
 
Egyetemi Színpad 76 folk

További részletek, nagyobb kép, tracklist "Az egykori Pesti Barnabás utcai Egyetemi Színpad a 60-as, 70-es években a magyar kulturális élet fontos helyszíne volt. 1970 januárjában játszottunk itt először, aztán évente többször is, irodalmi esteken, koncerteken.
1975 és 76 azért is voltak fontos évek a Kaláka számára, mert sokszor léphettünk fel Latinovits Zoltánnal közös előadóesteken szerte az országban. Hirtelen és fájdalmasan korai halála után, az ő emlékére énekeltük el az Egyetemi Színpadon Federico Garcia Lorca Siratóénekét 1976 októberében. Ezt a koncertünket (hála Fáy Andrásnak) a Magyar Rádió rögzítette. A műsor nem került adásba, de az archívum megőrizte.
Erre a CD-re azokat a dalokat válogattuk, amelyek azóta sem jelentek meg lemezen, vagy csak más hangszerelésben." - Gryllus Dániel

1.Christian Morgenstern - Milyen emlékműre vágyom? (fordította: Eörsi István)
2.Christian Morgenstern - Akasztófacimbora dala Zsófihoz, a hóhérleányhoz (fordította: Kálnoky László)
3.Robert Burns - Ha mennél hideg szélben (fordította: Weöres Sándor)
4.Federico Garcia Lorca - Siratóének Ignacio Sánchez Mejías torreádor fölött (fordította: Nagy László)
5.Korzikai dallam
6.Apáti Miklós - Hiába hívom
7.Arany János - Tetemrehívás
8.Kosztolányi Dezső - A hosszú, hosszú, hosszú éjszakán
9.József Attila - Tudod, hogy nincs bocsánat
10.József Attila - Rög a röghöz
11.Weöres Sándor - Újjé(!)vi mese
12.Weöres Sándor - Harap utca
13.Weöres Sándor - Haragosi
Hozzászólás, vélemény (eddig 0 darab)
GCD 030 CD 2002   3400 Ft
 
 
Az én szívemben boldogok a tárgyak folk, gyermeknek

További részletek, nagyobb kép, tracklist A Nemes Nagy Ágnestől kölcsönzött címen Kaláka dalok gyerekeknek a minket körülvevő tárgyakról, bútorokról, hangszerekről, játékokról, szerkezetekről, ruhadarabokról. Az album a Kaláka Zenéskönyv sorozat harmadik darabja, a lemezen elhangzott versek és illusztrációik a Móra Kiadó, majd a Cartaphilus Kiadó gondozásában jelentek meg.

Becze Gábor - ének, nagybőgő, szirénakürt
Gryllus Dániel - ének, furulya, tárogató, pánsíp, citera, klarinét, duda, gégetülök, görbekürt, harangjáték, gitárcitera, harmonika, okarina
Huzella Péter - ének, gitár, hegedű, doromb, köcsögduda
Radványi Balázs - ének, gitár, 12 húros gitár, mandolin, banjo, ukulele, quatro, citera, kalimba, tambura, telefon, fütty

Vendégmuzsikusok:
Mandel Róbert - tekerőlant (nyenyere)
Zoldos Béla - kisdob, chimes, vibraslep, claves, triangulum, cabasa, maracas, taps, tamburin, flexaton, guiro, wood block, béka, szalmamuzsika, kolomp, harangjáték

Közreműködő gyerekek:
Balázs Bence, Bede Kristóf, Rét Zsófia, Tanka Róbert, Tóth Attila

1.Nemes Nagy Ágnes - Tárgyak
2.Nemes Nagy Ágnes - Az asztal
3.Kányádi Sándor - Három székláb
4.Nemes Nagy Ágnes - A szekrény
5.Takács Zsuzsa - Fiók
6.Hárs László - A könyvespolc
7.Nemes Nagy Ágnes - A lámpa
8.Ágai Ágnes - Tegnap egy gépgyerekkel
9.Rigó Béla - Óra-dal
10.Laura E. Richards - Ele-telefon (ford. Rab Zsuzsa)
11.Győri László - Porszívó
12.Kosztolányi Dezső - Ódon, ónémet, cifra óra
13.Weöres Sándor - Három egész napon át - Szól a nóta halkan
14.Csoóri Sándor - Nyenyerés
15.Csoóri Sándor - Duda
16.Tóth Bálint - Varázsduda
17.Kosztolányi Dezső - A játék
18.Zelk Zoltán - Kóc, kóc
19.Nemes Nagy Ágnes - Labda
20.Tandori Dezső - Ami kinyomozhatatlan
21.Tandori Dezső - Az asztal
22.Csorba Piroska - Reggel csak fél zoknit találok
23.Weöres Sándor - Kalapszalag
24.Christian Morgenstern - Az ümög (ford. Szabó Lőrinc)
25.Thorbjörn Egner - Semmit sem talál az ember (ford. G. Beke Margit)
26.Petőfi Sándor: A tintásüveg
27.Ágh István - Itt a bicska, bugylibicska
28.Rákos Sándor - A létra
29.Kiss Jenő - Tányérok a falon
30.Kiss Anna - Bögre-bál
31.Kiss Dénes - Korong forog
32.Tarbay Ede - Dagadj dunna
33.Károlyi Amy - Kulcscsomó
34.Weöres Sándor - Alszik a vánkosom
Hozzászólás, vélemény (eddig 0 darab)
GCD 022 CD 2001   3400 Ft
 
 
Ukulele folk, gyermeknek

További részletek, nagyobb kép, tracklist Az együttes 1993-ban készült felvételein játékos formában adja elő Móra Ferenc, Weöres Sándor, Tandori Dezső és még sok más - köztük számos felvidéki - író, költő megzenésített verseit. A népi hangszerek megszólaltatása akár oktató jelleggel is ajánlható bármely korosztály számára. A Kaláka a felvételekhez stúdióba szólította a Mókus utcai Ének-zene Általános Iskola tanulóit is, hogy a diákok érdeklődéséhez még közelebb jussanak.

Becze Gábor - ének, nagybőgő
Gryllus Dániel - ének, furulya, klarinét, görbekürt, melodika, citera, harangjáték, szalmamuzsika
Gryllus Vilmos - ének, gitár, cselló, hegedű, mandola, charango
Mikó István - ének (3)
Radványi Balázs - ének, gitár, mandolin, mandola, ukulele, cuatro, tambura
Sárközi Gergely - viola da gamba
Gryllus Ábris - ének (23)
Gryllus Sámuel - kanna (15)
Radványi Rita - ének (21)
Közreműködnek a Mókus utcai Ének-zenei Általános Iskola tanulói

1.Móra Ferenc - A cinege cipője
2.Weöres Sándor - Ujjé/!/vi mese
3.Weöres Sándor / Pásztor Bél - A garabonciások énekeiből
4.Weöres Sándor - Ó, ne vidd el
5.Két cseremisz népdal: Szedjük a jó almát - Kordély a kereke... (Vikár László gyűjtése, ford. Weöres Sándor)
6.Weöres Sándor - Kék a hajnal
7.Pinczési Judit - Integető
8.Nemes Nagy Ágnes - Ugróiskola
9.Kiss Anna - Fűszedő
10.Tóth Elemér - Vándor népek / Soóky László - Kiolvasó / Tóth László - Marcelháza... / Dénes György - Dunakeszi... / Petrik József - Utazás
Hozzászólás, vélemény (eddig 0 darab)
GCD 021 CD 2000   3400 Ft
 
 
Bőrönd Ödön folk, gyermeknek

További részletek, nagyobb kép, tracklist Tamkó Sirató Károly kedves, játékos gyerekverseit mindenki szereti, manapság sajnos mégis hiányoznak a könyvesboltok kínálatából. Ezen a kazettán a Kaláka együttes és Gryllus Vilmos Tamkó Sirató Károly verseire írott dalai hallhatók.

Becze Gábor - ének, nagybőgő
Gryllus Dániel - ének, furulyák, klarinét, görbekürt, citerák, pánsíp, fütty
Gryllus Vilmos - ének, cselló, gitár, charango, mandola
Radványi Balázs - ének, 6 és 12 húros gitár, ukulele, cuatro, mandolin, bendzsó

Közreműködik:
Zsoldos Béla - ütőhangszerek
Gryllus Ábris - ének
Radványi Rita és Benedek - ének
Bencze Ádám, Bencze Alina, Bencze Laura, Garay Anna - kórus

1.Örömhír
2.Az ős parancs
3.Tűnik az éj
4.Pingvintánc
5.Rejtély
6.Barta
7.Bőrönd Ödön
8.Emberek, hej emberek!...
9.Pista bácsi...
10.Gáz
11.Nandu
12.Tengerecki Pál
13.Zórád
14.Libegő
15.Lomp
16.Papírgyár
17.Esődal
18.Légy
19.Pinty és ponty
20.Esteledik már a nap
21.Világos ez!
22.Tengerecki hazaszáll
Hozzászólás, vélemény (eddig 0 darab)
GCD 020 CD 2000   3400 Ft
 
 
Kaláka folk

További részletek, nagyobb kép, tracklist A Kaláka 1976-ban készült első nagylemezének újrakiadása, amelyen XX. századi magyar költők verseire írt dalok hallhatóak.

Gryllus Dániel - ének, furulyák, klarinét, citera, nádsíp, pánsíp
Gryllus Vilmos - ének, cselló, nagybőgő, gitár, charango
Huzella Péter - ének, gitár, hegedű, charango
Radványi Balázs - ének, 12 húros gitár, cselló

Közreműködik:
Dabasi Péter - kaval, dob
Mikó István - hegedű
Szűcs Tamás - kereplő

1.Nagy László - Adjon az Isten
2.Kiss Anna - Éjszaka, kéktollú
3.Weöres Sándor - Első szimfónia (Négy évszak) Jubilus / Himnusz a naphoz / Valse triste / Haláltánc
4.Weöres Sándor - A tündér
5.Weöres Sándor - Varázsének / Haragosi / Kutyatár
6.Bari Károly - Ének / Kórházi látogatás
7.Kosztolányi Dezső - Ideges rímek
8.Kosztolányi Dezső - Lánc, lánc...
9.Kosztolányi Dezső - A lámpagyújtó énekel
10.József Attila - Lopók között szegény ember
11.József Attila - Betlehemi királyok
12.Csanádi Imre - Négy testvér (Négy testvér / Búcsúzva köszöntő / Szüretes / Lakodalmas)
13.Weöres Sándor - Az éjszaka csodái
Hozzászólás, vélemény (eddig 0 darab)
GCD 015 CD 1999   3400 Ft
 
 
A fekete ember folk

További részletek, nagyobb kép, tracklist A századfordulón élt, és harminc éves korában tragikusan elhunyt varázslatos orosz költő,
Szergej Jeszenyin versei a Kaláka dalaival. A fordításokat Fodor András, Jánosy István, Rab Zsuzsa és Weöres Sándor készítette.

Becze Gábor - ének, nagybőgő, zongora
Gryllus Dániel - ének, furulyák, pánsíp, klarinét, gemshorn, görbekürt, harmonika, citera
Huzella Péter - ének, gitár, charango, zongora, doromb
Radványi Balázs - ének, 12 húros gitár, cselló, mandolin, kalimba

Közreműködik:
Gryllus Vilmos - gitár cselló
László Attila - gitár
Sárközy Gergely - gitár, viola bastarda, doromb, szoprángamba, psaltérium, hegedű gamba
Szörényi Szabolcs - ének
Zsoldos Béla - dob, effekt, tamburin, harang

1.Tél énekel (ford. Rab Zsuzsa)
2.Messzi út ezüst szalagja - Ég áldjon árva földem (ford. Rab Zsuzsa)
3.Aranyos levelek kavarognak (ford. Rab Zsuzsa)
4.Bokraink közt (ford. Rab Zsuzsa)
5.Elviháncolt a tavaszi zápor (ford. Rab Zsuzsa)
6.Emlékdal (ford. Jánosy István)
7.Porhavat zúdít a fergeteg (ford. Rab Zsuzsa)
8.A fekete ember (ford. Fodor András)
9.Folyóparton tűz lobog (ford. Rab Zsuzsa)
10.A kék tűzeső (ford. Weöres Sándor)
11.Kékegű estben (ford. Weöres Sándor)
12.Ki vagyok? (ford. Rab Zsuzsa)
13.Ég veled barátom (ford. Rab Zsuzsa)
Hozzászólás, vélemény (eddig 0 darab)
GCD 014 CD 1999   3400 Ft
 
 
Az én koromban folk

További részletek, nagyobb kép, tracklist A Kaláka második lemeze, melyhez Kosztolányi Dezső Litánia című versének ismétlődő sora adta a címet. Előszőr kalandoznak a magyar- és világlíra széles skáláján Edward Lear-től Szergej Jeszenyinig. Erősödött hajlamuk a csúfondáros, a groteszk, a parodisztikus iránt, - mintha játékosabbak lennének és új, meg újonnan felhasznált hangszereik új hanghatásaival meglepő hatásokat érnek el. Nem hiányzik az elégikus, a busongó, sőt a tragikus hang sem. Az én koromban című albumon ott szerepel néhány jól ismert és szeretett, dallamos és "vágtató" számuk is. Líra és zene, szöveg és dallam, emberi hang és hangszer találkozása és egyesülése, egymást kiegészítése és egymással való vitája így teremt a hallgató számára önálló új műveket, bejárható új világot.

Becze Gábor - ének, nagybőgő
Gryllus Dániel - ének, furulyák, tárogató, gemshorn, pánsíp, szájharmonika, citera
Huzella Péter - ének, gitár, hegedű
Radványi Balázs - ének, 12 húros gitár, mandolin, kalimba

Közreműködik:
Gryllus Vilmos - cselló, mandola, citera
Sárközy Gergely - csemballó, citera, gemshorn, szoprán gamba
Szíjjártó Csaba - brácsa
Vajda József - fagott
Zsoldos Béla - dobok, ritmushangszerek

1.Szilágyi Domonkos - Táncszó
2.Weöres Sándor - Ciróka-játék
3.Szergej Jeszenyin - Behavazott síkság - Hóförgeteg dúl-fúl (ford. Rab Zsuzsa)
4.Kosztolányi Dezső - Aranyvonat
5.Kosztolányi Dezső - Litánia
6.Edward Lear - A dzsömblik (ford. Hajnal Anna)
7.Petőfi Sándor - A négyökrös szekér
8.Weöres Sándor - Ódon barokk nyoszolya
9.Radnóti Miklós - Emlék
10.Vas István - Zászlók
11.Tamkó Sirató Károly - Tengerecki Pál
Hozzászólás, vélemény (eddig 0 darab)
GCD 016 CD 1999   3400 Ft
 
 
30 folk

További részletek, nagyobb kép, tracklist Az album felvételei 1999. november 23-án, a Kaláka 30 éves jubileumi koncertjén készültek.
A közreműködők között találjuk az együttes egykori és mai tagjait: Becze Gábor, Dabasi Péter, Gryllus Dániel, Gryllus Vilmos, Huzella Péter, Mikó István és Radványi Balázs.

Becze Gábor - ének, nagybőgő
Dabasi Péter - ének, mandolincselló, gadulka, dob
Gryllus Dániel - ének, furulyák, pánsíp, klarinét, citera
Gryllus Vilmos - ének, cselló, gitár, mandola
Huzella Péter - ének, gitár, charango
Mikó István - ének, hegedű, gitár
Radványi Balázs - ének, mandolin, 12 húros gitár, quatro

1.Kányádi Sándor - Románc
2.József Attila - És keressük az igazságot
3.Kányádi Sándor - Távolodóban
4.József Attila - Háló - Ősz
5.József Attila - Hangya
6.József Attila - Hangya
7.József Attila - Bánat
8.Kányádi Sándor - Dél keresztje alatt
9.Weöres Sándor - Kupaktanács
10.Robert Burns - A vidám koldusok kantáta (fordította: Szabó Lőrinc)
Hozzászólás, vélemény (eddig 0 darab)
GCD 018 CD 1999   3400 Ft
 
 
Laknak-e nálatok állatok? folk, gyermeknek

További részletek, nagyobb kép, tracklist Az eredetileg 1986-os album érdekessége, hogy CD-ROM-ot tartalmaz. A könnyen áttekinthető grafikus tartalomjegyzékből tetszőleges sorrendben ébreszthetőek fel az állatok, indíthatóak a dalok, amelyekhez a képernyőn megjelennek a versszövegek azokkal a kedves rajzokkal együtt, melyeket Horváth Mari az 1986-ban megjelent Nálatok laknak-e állatok? című Kaláka zenéskönyvhöz készített.

Becze Gábor - ének, nagybőgő
Gryllus Dániel - ének, citera, furulyák, klarinét, pánsíp, tolósíp, nádsíp, görbekürt
Huzella Péter - ének, gitár, charango, doromb, szájharmonika
Radványi Balázs - ének, gitár, mandolin, teknőcgitár, cuatro, ukulele, kalimba, cselló

Közreműködik:
Zoldos Béla - ütőhangszerek
Gryllus Sámuel - ének
Dede Kristóf - ének
A Magyar Állami Operaház gyermekkórusa

1.Rigó Béla - Nálatok laknak-e állatok?
2.Ágai Ágnes - Ember
3.Szamuil Marsak - Zebrák (ford. Weöres Sándor)
4.Tandori Dezső - Bölény
5.Tandori Dezső - Zsiráf
6.Tandori Dezső - Puma
7.Tandori Dezső - Oroszlán
8.Tandori Dezső - Tigris
9.Tandori Dezső - Fekete párduc
10.Tandori Dezső - Orrszarvú
11.Hajnal Anna - Aligátor
12.Weöres Sándor - A medve töprengése
13.Weöres Sándor - Pulykák
14.Tamkó Sirató Károly - A csimpánz
15.Tamkó Sirató Károly - A pávián
16.Tamkó Sirató Károly - A cerkóf
17.Kányádi Sándor - Csóka
18.Kányádi Sándor - Birka-irka
19.Börcsök Mária - Tapsifül
20.Pinczési Judit - A Kenguru
21.Nagy László - A jegesmedve
22.Csoóri Sándor - Teknősbéka
23.Csukás István - Víziló
24.Csukás István - Elefánt
25.Csukás István - Harkály
26.Veress Miklós - Hangyász
27.Veress Miklós - Állatkerti mese
28.Fazekas László - Őz
29.Szilágyi Domokos - Nádiverebek
30.Kányádi Sándor - Tarlón túzok lépeget
31.Petőfi Sándor - A gólya
32.Kányádi Sándor - Feketerigó
33.Kányádi Sándor - Betemetett a nagy hó
34.Szabó Lőrinc - Nyitnikék
Hozzászólás, vélemény (eddig 0 darab)
GCDR 011 CD 1998   3400 Ft
 
 
Varázsvirágok folk

További részletek, nagyobb kép, tracklist Az 1969-ben alakult együttes működésének első évtizedében készült felvételeit a Magyar Rádió archívuma őrzi. A Varázsvirágok a Kaláka 1971 és 1979 között készült felvételeit tartalmazza, melyek soha nem jelentek meg eddig.

1.Faludi Ferenc - Útravaló
2.Csokonai Vitéz Mihály - Egy rózsabimbóhoz
3.Csokonai Vitéz Mihály - Felvidulás
4.Kisfaludy Károly - Népdalok
5.Petőfi Sándor - János gazda
6.Petőfi Sándor - A farkasok dala
7.Arany János - A bajusz
8.Federico Garcia Lorca - Víz, te merre mégy? (ford. Molnár Imre)
9.Federico Garcia Lorca - Kubai néger son (ford. András László)
10.Federico Garcia Lorca - Madrigál Santiago városára (ford. Végh György)
11.Nikolás Guillén - Eladod-e? (ford. Orbán Ottó)
12.Ady Endre - Ne lássatok meg
13.József Attila - Ősz
14.József Attila - Azt mondják
15.József Attila - Reménytelenül
16.Weöres Sándor - Tekereg a szél
17.Tornai József - Árnyékos vadvizek
18.Juhász Ferenc - Ibolyaszemű
19.Áprily Lajos - Tavaszodik
20.Devecseri Gábor - Állatkerti útmutató (részletek)
21.Weöres Sándor - Suite Bourlesque
22.Tamkó Sirató Károly - Szia!
Hozzászólás, vélemény (eddig 0 darab)
GCD 008 CD 1998   3400 Ft
 
 
Hajnali rigók folk

További részletek, nagyobb kép, tracklist A Gryllus testvérek Mikó Istvánnal alapították a Kalákát 1969-ben. 1979-ben Vilmos kilépett az együttesből, és olyan szólóalbumokat készített, mint pl. a Csigahéj, a Régbőlpottyant mesék, ill. a Dalok óvodásoknak és kisiskolásoknak. Közreműködött Dániel lemezein is: Volt egyszer volt egy kis zsidó, Esti csendben, A Hegyi Beszéd, Családi kör, Tizenöt zsoltár, Mint a szép híves patakra. 1996-tól ismét együtt játszik a Kaláka együttessel, mint törzsvendég. A Hajnali rigók az azóta készült legsikeresebb dalok gyűjteménye.

Becze Gábor - ének, nagybőgő
Gryllus Dániel - ének, furulyák, klarinét, tárogató, citera, harmonika
Gryllus Vilmos - ének, gitár, koboz, hosszúnyakú lant, charango, cselló, doromb
Radványi Balázs - ének, 12 húros gitár, mandolin, kalimba, bendzsó, dob

1.Kiss Anna - Embersólyom
2.Weöres Sándor - Gyerekkor
3.József Attila - Balatonszárszó
4.Weöres Sándor - Rock and roll
5.Weöres Sándor - Gyönge ágam
6.Weöres Sándor - Ének a határtalanról
7.Szergej Jeszenyin - A postakocsis (ford. Rab Zsuzsa)
8.Vajda János - Húsz év múlva
9.Kányádi Sándor - Valaki jár a fák hegyén
10.Ady Endre - Adja az Isten
11.Tóth Árpád - Álarcosan
12.Weöres Sándor - A hársfa mind virágzik
13.Szabó Lőrinc - Hajnali rigók
14.Ady Endre - Sípja régi babonának
15.Robert Burns - Most hoci a számlát (ford. Weöres Sándor)
Hozzászólás, vélemény (eddig 0 darab)
GCD 009 CD 1998   3400 Ft
 
 
Hol a nadrágom? folk, gyermeknek

További részletek, nagyobb kép, tracklist A válogatásalbum a Kaláka korábbi kiadványainak (A pelikán, Nálatok laknak -e állatok, Az én szívemben boldogok a tárgyak, Ukulele) gyerekdalait tartalmazza, "A mese" és a "Semmit sem talál az ember" új felvételek. A lemez címe egy kedves svéd gyerekvers, a "Semmit sem talál az ember" első sora.

1.Robert Desnos - A pelikán (ford. Tamkó Sirató Károly)
2.Kányádi Sándor - Faragott versike
3.Kosztolányi Dezső - A játék
4.Tandori Dezső - Ami kinyomozhatatlan - Az asztal
5.Laura E. Richards - Ele-telefon (ford. Rab Zsuzsa)
6.Weöres Sándor - Kalapszalag
7.Csorba Piroska - Reggel csak fél zoknit találok
8.Thorbjörn Egner - Semmit sem talál az ember (ford. G. Beke Margit)
9.Kányádi Sándor - Három székláb
10.Csoóri Sándor - Duda
11.Weöres Sándor - Három egész napon át - Szól a nóta halkan
12.Kiss Anna - Fűszedő
13.Hajnal Anna - Görögdinnye
14.Weöres Sándor - Faiskola
15.Muskát Zsuzsa - Mese
16.Nemes Nagy Ágnes - Nyári rajz
17.Weöres Sándor - Szajkó
18.Veress Miklós - Hangyász
19.Pinczési Judit - Kenguru
20.Szabó Lőrinc - Nyitnikék
21.Keszeli Ferenc - Nagymegyer - Nagymagyar
22.Kányádi Sándor - Az elveszett követ
23.Kányádi Sándor - Feketerigó
24.Kányádi Sándor - Betemetett a nagy hó
25.Simkó Tibor - Ukulele
26.Keszeli Ferenc - Rondóka
27.Móra Ferenc - A cinege cipője
28.Móricz Zsigmond - Iciri-piciri
29.Tarbay Ede - Dagadj dunna
Hozzászólás, vélemény (eddig 0 darab)
GCD 003 CD 1995   3400 Ft
 
 
25 folk

További részletek, nagyobb kép, tracklist Az együttes 25 éves jubileuma alkalmából 25 dallal örvendeztette meg a versmegzenésítéseket kedvelő felnőtt közönséget. A Becze Gábor, Gryllus Dániel, Huzella Péter és Radványi Balázs összeállítású Kaláka a XIX.-XX. századi magyar- és világirodalmi líra kevéssé ismert műveit dolgozta fel.

Becze Gábor - ének, nagybőgő
Gryllus Dániel - ének, furulya, citera, klarinét, görbekürt, melodioka, pánsíp, harangjáték
Huzella Péter - ének, gitár
Radványi Balázs - ének, gitár, quatro, ukulele, gitár-citera, kalimba, mandolin, mandola

1.Weöres Sándor - Rózsa, rózsa
2.Robert Burns - Ha mennél hideg szélben (ford. Weöres Sándor)
3.Szergej Jeszenyin - Sagane (ford. Erdődi Gábor)
4.Vörösmarty Mihály - A merengőhöz
5.Robert Burns - Kicsi lány még a kedvesem (ford. Nemes Nagy Ágnes)
6.József Attila - Rög a röghöz
7.Edgar Allen Poe - Lee Annácska (ford. Babits Mihály)
8.Nikolás Guillén - Gitár-szóló (ford. Weöres Sándor)
9.Nikolás Guillén - Mulata (ford. Weöres Sándor)
10.Nikolás Guillén - Magányos pálma (ford. Weöres Sándor)
11.Nikolás Guillén - Az én kicsim (ford. Weöres Sándor)
12.Arany János - Népdal
13.Heltai Jenő - Mert dalaimnak
14.Dsida Jenő - A tó tavaszi éneke
15.Ady Endre - Kétkedő magyar lelkem
16.Ady Endre - Új s új lovat
17.Áprily Lajos - A finále
18.József Attila - Tudod, hogy nincs bocsánat
19.Weöres Sándor - Ha nézem a világot
20.Szabó Lőrinc - Kortársak
21.Petőfi Sándor - Kutyakaparó
22.Kosztolányi Dezső - Könyörgés az itt maradókhoz
23.Kányádi Sándor - Kuplé a vörös villamosról
24.Robert Burns - A jó sör, ó (ford. Nagy László)
25.Weöres Sándor - Vonzás
Hozzászólás, vélemény (eddig 0 darab)
GCD 001 CD 1994   3400 Ft
 
 
Szabad-e ide bejönni betlehemmel? folk, gyermeknek

További részletek, nagyobb kép, tracklist Magyar és más nemzetiségű karácsonyi népdalok, régi templomi énekek és Kaláka dalok. Az összeállítást egy nagyszalontai betlehemes játék fogja keretbe.
A József című dalt Cseh Tamás énekli.

1.Csordapásztorok
2.Nagyszalontai betlehemes (részlet)
3.Hej, víg juhászok
4.A kis Jézus aranyalma
5.Kirje, kirje kisdedecske
6.Pásztorok keljünk fel
7.Bicskei ének
8.Jászolban a szalmán (francia karácsonyi ének, ford. Weöres Sándor)
9.Legelgetett a bárány (cseh karácsonyi ének, ford. Tótfalusi István)
10.Az állatok Jézus elõtt (spanyol karácsonyi ének, ford. Tótfalusi István)
11.Itt a karácsony már (svéd karácsonyi ének, ford. Tótfalusi István)
12.Pápista karácsony (Pálóczi Horváth Ádám - Ötödfélszáz énekek c. gyûjteményébõl)
13.Hadd zengjen énekszó (XIV. századi latin-német ének, ford. Túrmezei Erzsébet)
14.F. X. Gruber / J. Mohr - Csendes éj
15.M. Luther - Mennybõl jövök most hozzátok
16.Krisztus urunknak áldott születésén (Pécseli király Imre énekeskönyvébõl)
17.Kit sok boldog pásztor dicsért (XIV. századi latin-német ének, ford. Túrmezei Erzsébet)
18.József Attila - Betlehemi királyok
19.H. Heine - A napkeleti szent három király (ford. Tandori Dezsõ)
20.Weöres Sándor - Betlehem
21.Tóth Bálint - Egy kisfiú születése
22.Ch. Morgenstern - Téli éj (ford. Rigó Béla)
23.Andro Loleshyte - Karácsony (cigány bölcsõdal, ford. Szegõ László)
24.Mándy Stefánia - Hópihe karácsony
25.Végh György - Három csöndes õzikérõl
26.Cseh Tamás / Kornis Mihály - József
27.Weöres Sándor - Téli nyalánkságok
28.Nemes Nagy Ágnes - Kukuca
29.Csanádi Imre - Karácsony fája
30.Nagyszalontai betlehemes (részlet)
Hozzászólás, vélemény (eddig 0 darab)
HCD 14182 CD 1990 / 1997   3800 Ft