Hangok Utópiája

Párom még nem is tudta pontosan, hogy milyen lemezről van szó, amikor már kerülgette a pultnál. Valami megfogta a pasztellrajzos borítóban, a címben, az együttes nevében - minden izgatja, amiben talál valam megfogható boszorkányságot - és, mint utólag bevallotta, egy kicsit emlékeztette egy tavalyi lemezre, ami nagyon összekötött bennünket, a Solaris Nostradamusára. Tulajdonképpen nem tévedett nagyot, hiszen akárcsak az az album, a XVI. századba repít vissza minket, másrészt pedig Kollár Attila fuvolás, a Musical Witchcraft vezető boszorkánymestere az összekötő láncszem e lemez és a Solaris között. Utopia - Thomas Moore, azaz Morus Tamás filozófus, költő, VIII. Henrik császár bizalmi embere, majd ellenfele. Sokan láttuk annak idején Fred Zinnemann Egy ember az örökkévalóságért című filmjét, amelyben Paul Scofield játszotta az elveiért máglyára küldött Morust. Bizonyára vannak sokan, akik legalább részleteket olvastak az Utópiából, erről az álombéli országról, amely egy soha nem volt boldogságképet vázolt fel. Utópia – a szó szinonímája lett a megvalósíthatatlan eszméknek. Utópia – néhány magyar muzsikus fütyül a nemzetközi "trendre" (jól teszi), előveszi a semmivel sem helyettesíthető klasszikus hangszereket, meg néhány felerősített rock-eszközt, és úgy vezet végig minket királyi udvaron, gondolkodók és egyházi méltóságok lelki fejlődésén, az emberi intolerancia szörnyűségein, hogy közben zenéjükre egy pillanatig sem lehet ráfogni: a régmúlt hangjai. Ezt a kort más, világhírű zenekarok is felfedezték az utóbbi évtizedekben, elég csak a Jethro Tullra (Kollár fuvolája néha kifejezetten Andersonosan szól, de ez sem baj...), a Fairport Conventionra, vagy a Focusra gondolni, és a Musical Witchcraft második korongja teljes mértékben megállja helyét bármilyen összehasonlításban. Az ugyan valóban utópia, hogy egy ilyen lemez bármilyen előre elrendezett lemezlistának az élére kerüljön. De az már régen nem, hogy Magyarországon létezik egy nagyon erős, időtálló progresszív zenét játszó muzsikusréteg, amelyet egyre inkább elismernek külföldön is. Lehet, hogy egyszer, nem is sokára ők is csatlakoznak ahhoz a dicsőség-körhöz, amelyet ma még főleg "komolyzenészeink" képviselnek a világban?

gluck